A zenész a vád szerint 2015-ben egy volt alkalmazottjától kért kölcsön tízmillió forintot, amelyet a hölgy később hiába követelt vissza.
Az ügyészség Kozsót jelentős kárt okozó csalás bűntettével vádolja, amelyért egytől öt évig terjedő börtönbüntetést szabhatnak ki,
amennyiben Kozsót bűnösnek ítélik, de enyhítő körülmény lehet a beismerés és a kár megtérítése. Kozsó ma nem ment el a tárgyalásra, ott volt viszont vádlója, aki azt is kijelentette, hogy ő Kozsó élettársa.
A zenész ügyvédje korábban azt állította, hogy védence igaz késve, de visszafizette már az összeget a hölgynek, akivel Kozso állítólag korábban szerelmi viszonyt is ápolt. A Fővárosi Törvényszék tájékoztatása szerint Kozso a vállalkozásához kért segítséget a nőtől. Elmondta, szeretne létrehozni egy bárral együtt működő hostelt, azonban az ingatlan belső átalakításához szükséges 25 millió forinttal nem rendelkezik. A férfi azt ígérte a sértettnek, hogy ha rendelkezésére bocsátja a felújításhoz szükséges összeget, akkor 50 %-os részesedést ad neki a későbbi bevételből - áll a törvényszék tájékoztatójában.
Kozsó tárgyalásán kiderült az ügy kapcsán, hogy Ágnes állítása szerint több részletben összesen 10 millió forintot adott kölcsön a zenésznek, majd egy évvel később visszakérte a pénzt. Az előző, februári tárgyalás óta tisztázták az ügyet, Kozso visszafizette a tartozást és azóta a magánjellegű kapcsolatukat is helyrehozták, jelenleg élettársak. A nő a sajtóhírek miatt veszítette el korábban a bizalmát Kozsóban, de most már azt állítja, hogy nem követett el ellene csalást a zenész - írja a Blikk.