Valamit még titkol Kulcsár Edina és G.w.M

Kulcsár Edina és G.w.M.
Vágólapra másolva!
Hamarosan a TV2-n lesznek a Párharc című műsorban.
Vágólapra másolva!

"Mi abszolút biztosak vagyunk egymásban, sok dolog erősítette a kapcsolatunkat. Mi elvagyunk, köszönjük szépen" - nyilatkozták a Tények Plusznak, hozzátéve, hogy annyit mindent megéltek kilenc hónap alatt együtt, amit mások tíz év alatt.

Kulcsár Edina és G.w.M. TV2

Az internetezők azért támadták őket, mert nagyon röviddel a szakításuk után már párt alkottak. "Nem mi vagyunk a világtörténelemben az első ilyen pár... sokan pedig úgy viselkednek, mintha konkrétan embert öltünk volna" - magyarázta Kulcsár Edina. G.w.M szerint a tetőponton tart a kapcsolatuk és az első másodperctől kezdve boldogságban élnek.

A volt szépségkirálynő elmondta, hogy a kívülállók szerinte csak minimális morzsát látnak az életükből, így ítélkeznek, és ez nem reáalis. "Lényegtelen, mint beszélnek róunk az interneten" - tette hozzá. A Tények Pluszban elhangzott, hogy van még egy titkuk, de hamarosan erre is fény derül.