Ezért nem lehet többé gyereke Molnár Anikónak

Molnár Anikó
Vágólapra másolva!
Molnár Anikó nemrég úgy döntött, hogy kezébe veszi a sorsát és regisztrál az OnlyFans-oldalra, ahol javarészt pornográf tartalmakat árulnak fizetség cserébe. A 47 éves Molnár úgy gondolta, hogy nem tartozik senki iránt felelősséggel, mivel se kapcsolata, se gyereke, így nyugodtan belevághatott az erotikus modellkedésbe. Az egykori Nagy Ő most elárulta, hogy miért nem lett édesanya és azt is, hogy többé miért nem is lehet az.
Vágólapra másolva!

Molnár Anikó Hajdú Péter műsorában beszélt a magánéletéről és arról, hogy miért nincs kapcsolata és gyereke. Elmondása alapján úgy tűnik, hogy már lemondott arról, hogy saját családja legyen, nem erőltet semmit.

Molnárt sok csalódás érte az évek során, valószínűleg ezért is mondott le arról, hogy édesanya legyen. A 47 éves nő elárulta sötét titkát is arról, hogy

fiatalon kétszer is teherbe esett, de mind a kétszer elvetette a magzatát, most már hiába is szeretne anya lenni, már nincs rá több esélye.

Molnár Anikó abortusza után esett újra teherbe Facebook, Molnár Anikó

"Nagyon hamar jött, egy hónapos kapcsolat. Megmondom őszintén, azért egy kicsit ráhatottam, hogy ne akarjon mást" - emlékezett vissza Molnár Anikó, akivel párja is egyetértett abban, hogy ne tartsák meg a babát. Majd elárulta, hogy az abortusz után újra teherbe esett, de nem gondolta meg magát az anyaságot illetően, így újra elvetette a második magzatot is.

Amikor valaki mondja, hogy babát vár, még könnybe is lábad a szemem, de magamról nem tudom elképzelni, hogy anyuka legyek. Nem tudom, hogy miért... Amikor terhes voltam, mentem be a kórházba abortuszra és előtte van egy vizsgálat. Direkt kértem az orvost, hogy ne hangosítsa fel a monitort, szívhangja volt, és felhangosította" - idézi a Bors Molnár Anikó szavait, aki már nem keresi görcsösen a szerelmet sem.

Az egykori nagy Ő úgy gondolja, ha eljön az igazi, akkor tudni fogja és számára az sem kizáró ok, ha gyereke lesz jövőbeli párjának, mert egyébként imádja a gyerekeket.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!