Lehet, hogy mégsem végleges Zámbó Krisztiánék szakítása

Zámbó Krisztián
Vágólapra másolva!
Meggyűlik a baja a ruhái elrendezésével Takács Zsuzskának. A modell legszívesebben külön házat venne a sok holmijának. Ráadásul elég furcsán nyilatkozott a Ripostnak kapcsolatuk jelenlegi állásával kapcsolatban.
Vágólapra másolva!

Ruhakupacok között tölti a mindennapjait Takács Zsuzska. A modell tavaszi megújulásban van, a legnagyobb kihívást pedig a ruhái rendezése jelenti.

„Nagy szortírozásban vagyok, több okból kifolyólag is" – kezdett bele a Ripostnak Zsuzska.

Nyilván van ez az ügyünk Krisztiánnal, ami vagy végleges, vagy nem.

Másrészt pedig már napok óta érzem a tavaszt, ezért úgy döntöttem, hogy elpakolom a karácsonyi holmikat, és előszedem a vidámabb, színesebb, virágos darabokat. Őszintén szólva én sem értem, hogy lehet ennyi ruhám" – nevette el magát.

Takács Zsuzska és Zámbó Krisztián Forrás: Zámbó Krisztián/Instagram

A "vagy végleges, vagy nem" elszólás nem teljesen alaptalan, hiszen Krisztián és Zsuzska 12 éve tartó kapcsolatában nem ez az első szakítás. Legutóbb, 2022 nyarán engedték el egymás kezét. Akkor békés szakításról beszéltek, olyannyira jóban maradtak, hogy Zsuzska visszament az egykor közös lakásukba ápolni a betegeskedő Krisztiánt, néhányszor pedig azért látogatta meg, hogy kitakarítsa a lakást. Aztán újra összejöttek, Krisztián harmadszor is megkérte szerelme kezét, de néhány napja ismét szakítottak. Lehet, hogy mégsem utoljára?