Megszületett Debreczeni Zita és Gianni Annoni második gyereke

Gianni Annoni, Debreczeni Zita
Vágólapra másolva!
Korábban hat éven át kilencszer próbálkoztak sikertelenül lombikbeültetéssel.
Vágólapra másolva!

A párnak 2020 augusztusában született meg első kisfia, Gianfranco Máté, tavaly pedig bejelentették, hogy tovább bővül a család. Pár hete a Mokkában Gianni elárulta, hogy már nagyon várják a második babát, és arról is beszélt, hogy akárcsak az első gyermekük, a kistestvér is kap egy olasz és egy magyar nevet. "Most úgy van, hogy Zita egyre közelebb van, már csak öt hét van hátra. Nem egyszerű neki most, mindig mondja, hogy a gyerek oda fekszik, ahova nem kéne. A tüdején, a szervein, folyamatos mozgásban van, nagyon aktív" - nyilatkozta akkor Gianni.

Gianni Annoni, Debreczeni Zita Forrás: Instagram/Gianni

A Blikk kórházi forrásokból megtudta: megszületett az egykori modellből lett fotós és az olasz étteremtulajdonos második kisfia. A házaspár életében azért is hatalmas boldogság a második kisfiuk világra jötte, mert alig egy évvel ezelőtt átélték a szülők rémálmát, elvesztették születendő babájukat.

"Nem beszéltem még erről, de... volt egy spontán vetélésem márciusban, a 10. héten, ami nagy trauma volt. Autóban ültünk, félre kellett állnunk az úton, és a férjem, Gianni azonnal a kórházba sietett velem, toltak is be a műtőbe" – árulta el az egykori modell. Azt is felelevenítette, hogy korábban soha nem vesztett magzatot, noha korábban hat éven át kilencszer próbálkoztak sikertelenül lombikbeültetéssel, mire a tizedik sikerült, és megszülethetett Gianfranco.