Tündéri fotón mutatta meg újszülött kisfiát Debreczeni Zita - kép

Debreczeni Zita
Vágólapra másolva!
Gyerekszületés, a nagyobbik fia balesete, házassági évforduló – Debreczeni Zita élete tele van boldog pillanatokkal, időnként drámákkal. A modell nem sokat kommunikál követőivel, mióta megszületett a kis Gregorio Ádám, most azonban mégis üzent nekik.
Vágólapra másolva!

Debreczeni Zita rendkívül elfoglalt, második gyereke március közepén született. Nem csoda talán, hogy hosszabban nem szólalt még meg azóta, nemrég férje nyilatkozott a jelenlegi életükről.

– árulta el Gianni Annoni. Hozzátette, nagyon büszke feleségére, aki szerinte fantasztikus nő és anya.

Zita házassági évfordulójukon üzent férjének, most viszont a követőknek is írt néhány sort.

Bár nem tudom, hogy lehet előre pihenni egy 2 éves mellett. Igyekszem az oldalamra nem "csak" magánjellegű posztokat hozni, de nézzétek el nekem, hogy most a családomon kívül nem igazán köti le más a figyelmem" – írta közösségi oldalán az édesanya.