Meggyalázta Berki Mazsi meghalt férje, Berki Krisztián emlékét

Berki Mazsi
Vágólapra másolva!
A tavaly, május 6-án, tragikus hirtelenséggel meghalt Berki Krisztián élete és családja utóélete a mai napig foglalkoztatja az embereket. Sokakat megrázott ugyanis a 41 éves férfi váratlan halálhíre és halálának körülményei, ugyanis az akkor kilencéves kislánya talált rá a halott apjára. A halál pontos okait azóta sem hozta nyilvánosságra a család, de sok takargatnivalójuk lehet, hiszen az elmúlt évben sok furcsa körülmény látott napvilágot. Elsősorban özvegye, Berki Mazsi viselkedése, amit sokan nem néznek jó szemmel, ugyanis pár hónappal férje halála után már új kapcsolata volt egy gazdag vállalkozóval, amit nemrég ismert el. A luxuskörülmények között élő özvegy folyton kivívja az emberek ellenszenvét, az utóbbi időben egyre durvább megnyilvánulásai vannak.
Vágólapra másolva!

Sosem volt fontos Berki Mazsi számára a gyászidőszak, vagy az, hogy mit gondolnak róla mások. Valószínű, hogy szándékosan hergeli az embereket maga ellen, ugyanis többen úgy vélik, hogy azáltal szeretne a köztudatban maradni, hogy átveszi Berki Krisztián médiában betöltött botrányhős szerepét. Tehát, amit Berki Mazsi magáról mutat, az egy tudatosan épített szerep a közösségi médiában, hiszen addig van bevétele a hirdetéseiből, míg fenn tudja tartani maga iránt az érdeklődést.

Berki Krisztián szerepét próbálja átvenni özvegye Forrás: instagram.com/berkikrisztian

Bár nincs valójában szüksége saját pénzre, ugyanis nemrég bevallotta, hogy férje halálát követően pár hónappal már újra kapcsolatban volt egy gazdag vállalkozóval, Zoltánnal, akivel már össze is költöztek. A páros Székesfehérváron vett, majd újított fel egy kertes családi házat, ahol közösen nevelik Berki Krisztián és özvegye közös kislányát, bár a férfinak is van egy iskoláskorú lánya, aki néha meglátogatja őket.

Berki Mazsi elmondása szerint tíz hónapja alkot egy párt Zoltánnal, aki elképesztő luxust biztosít a számára.

Berki Krisztián édesanyja korábban elárulta, hogy néhai fia felesége már Balira is új barátjával utazott és közel másfél hónapot töltöttek kinn.

Már akkor is sokan támadták az özvegyet, aki férje temetését követően szinte azonnal elhagyta az országot, amit azzal magyarázott, hogy a luxusutazás enyhítheti csak a bánatát.

A gyászév alatt sokakból ellenszenvet váltott ki azzal, hogy feltűnően nem bánkódik amiatt, hogy gyereke apját eltemette, sőt a síremlék körül is rengeteg vita volt, ugyanis egy éven át – Berki halálának évfordulójáig – nagyon elhanyagolt volt, nem csináltak vele szinte semmit. Majd idén május 6-ára elkészült a grandiózus síremlék, melyet az özvegy és anyósa választottak ki Berki Krisztián számára.

Berki Mazsi egyre kevésbé akar megtört özvegynek tűnni, egy ideje nyíltan vállalja boldog kapcsolatát. Zoltánnal már számtalan luxusutazásra elutazott új barátjával, aki nemcsak a nyaralásokat, hanem minden egyebet finanszíroz Berki Mazsi számára. Nyolcvanmilliós luxusautókkal furikázhat, melyeket olyan sűrűn cserélget, hogy sosem lehet tudni, épp milyen autója van. Ezenkívül feltűnően megváltozott a külseje is, egyértelműen több szépészeti beavatkozáson is átesett, de ezeket egy ideig megpróbálta tagadni.

Berki Mazsi a luxusautóban fotózgatja magát instagram.com/berkimazsi

Hogyan gyalázta meg Berki Mazsi halott férje emlékét? A következő oldalon kiderül, lapozzon!