Így még biztosan nem látta Szorcsik Vikit

Szorcsik Viki
Szorcsik Viki lesz a háziasszonya a TV2 új realityjének, a Power of Love-nak
Vágólapra másolva!
Napi párkereső realityben debütál műsorvezetőként a képernyőn Szorcsik Viki. A színésznő a Power of Love – A szerelem ereje háziasszonyaként a társra – és persze a nagy összegű főnyereményre – vágyó fiatalok mindennapjait kíséri és mutatja be a SuperTV2 nézőinek.
Vágólapra másolva!

Hamarosan indul a SuperTV2 vadonatúj valóságshowja, a Power of Love – A szerelem ereje, amelyben tizennégy szereplő – hét lány és hét fiú – keresik majd a párjukat, és versenyeznek nemcsak egymásért, hanem a nagy összegű fődíjért is.

A produkció házigazdája Szorcsik Viki lesz, aki részt vett már valóságshowban, de műsorvezetőként először próbálja ki magát egy ilyen nagyszabású műsorban.

Teljesen más közeg, mint a sorozatok vagy a színház világa, és ahogy közeleg az időpont, egyre jobban izgulok, de remek stáb vesz körül, és nagyon kíváncsian várom a találkozást a szereplőkkel is!" - mondta a színésznő.

Szorcsik Viki műsorvezetőként is kipróbálhatja magát Forrás: TV2

A több hónapon át tartó izgalmas műsor több országban már nagy sikerrel fut a képernyőn, Törökországban, Görögországban, Romániában és Dél-Amerikában is hamar a nézők kedvencévé vált.

A párkereső valóságshowban a szereplők célja elsősorban az, hogy megtalálják a szerelmet, a fődíjat azonban nem párok nyerhetik, a műsorfolyam végén egyetlen szereplő viszi majd haza a nyereményt.

Ehhez jól kell taktikázniuk, hiszen hetente esik ki és érkezik új szereplő, és szimpatikussá is kell válniuk a nézők számára, mert a kiesőről a csapat és a közönség együtt dönt majd.

Egyedülálló ebben a formátumban, hogy a játékosok nem lesznek elvágva a külvilágtól, a napjaik nagy részét ugyan a stúdióban töltik, de tarthatják a kapcsolatot szeretteikkel, használhatják a telefonjukat, mindössze egyetlen szabály van: a lányok és a fiúk a forgatásokon kívül nem találkozhatnak egymással.

A játékosok életében ez egy több hónapon át tartó izgalmas kaland lesz, és bízunk abban, hogy a közönség végig követi majd ezt a kalandot a képernyőn a szereplőkkel és Szorcsik Vikivel, aki a TV2 Csoport közelmúltban rendezett castingján megmutatta, alkalmas a szerelem szakértőjének szerepére" - mondta el Fischer Gábor, a TV2 Csoport programigazgatója.

Szorcsik Viki hatalmas lehetőséget kapott a TV2-től Forrás: TV2

A Power Of Love – A szerelem ereje szeptember 11-én indul a SuperTV2-n, és a hét minden napján látható lesz a képernyőn.