Egész napos ivás, rejtélyes sérülések - újra nagy bajban a magyar tévésztár

Mandula Ádám
Vágólapra másolva!
Volt barátnője szerint soha nem fog megváltozni az Aranypartban és az Éden Hotelben is látott férfi. 
Vágólapra másolva!

Mandula Ádám egykori valóságshow-szereplő függősége és különböző botrányai miatt alig tudta kiharcolni, hogy havi egyszer láthassa Géczi Beával (Szegedi Fecsó jelenlegi párjával) közös kisfiát. A hétvége során többször bejelentkezett a közösségi oldalán részegen, többnyire egy haverjával ittak az út szélén – majd a másik férfi valahogy megsérült, Mandula pedig a vérben tocsogó bokáját mutogatta videón, miközben hallhatóan jól szórakozott.

Mandula Ádám youtube

A Ripost felkereste volt párját, Beát. "Őszintén megmondom, hogy engem ez nem lep meg. Talán már soha nem fog megváltozni. Ideig-óráig tartja magát, aztán újra előjön a régi énje" - mondta.

Szerinte exének nincs szüksége arra, hogy ország-világnak megmutassa ahogy a haverjaival bulizik és vedel, hiszen ezzel csak lejáratja magát.