Vágólapra másolva!
Arnold Schwarzenegger most beszélt csak arról, hogy három nyitott szívműtétje is volt korábban.
Vágólapra másolva!

A legutolsó műtétje 2018-ban volt, ami kihívásokkal teli időszakot hozott maga után, mivel egy forgatás miatt csak három hónapja volt a gyógyulásra.

– idézte fel a komoly műtétet a színész.

és azt mondtam nekik, srácok, fel kell tüzelnetek, számoljátok, hány lépést teszek! És ezt csináltuk minden nap, mindenki bejött hozzám a kórházba" - idézte az E.T.

Forrás: Getty Images/Andreas Rentz

Végül a barátai segítségével formába került a forgatás idejére, szerinte ehhez a pozitív hozzáállása és a szerettei is hozzájárultak.