Újból megszólalt a válásával kapcsolatban Király Viktor

Király Viktor
Vágólapra másolva!
Korábban már beszámoltunk róla, válik Király Viktor és gyerekének édesanyja, Király-Virág Anita. Egyszer már megszólalt az énekes mióta kiderült, nem sikerült megmenti a kapcsolatukat. Most ismét arról beszélt, hogy van. 
Vágólapra másolva!

Nemrég azt mondta Király Viktor, elég volt neki az elmúlt évből.

Kíváncsi srác vagyok, kipróbáltam, milyen, ha elengedem magam, de hosszabb távon ez nem jó így" – mondta az énekes. Úgy tűnik, tartotta a szavát, ugyanis bokszedzésről jelentkezett a közösségi oldalán.

Én se vagyok kivételes ebben. Ez sajnos meg is látszik rajtam. De amit megtanultam és amit szeretnék átadni mindenkinek az az, hogy nem szabad feladni! És nem szabad hogy összetörjenek ezek a helyzetek! Ha elesünk, újra fel kell állni! Erről szól a "Break Me" dal, ami holnap fog megjeleni! Fogadjátok sok szeretettel a holnapi premiert" – írta Király Viktor.