A durva botrányok után nagyon sokba került a válás L.L. Juniornak

L.L. Junior
Vágólapra másolva!
Közös megegyezéssel elvált L.L. Junior és Körtvélyessy Kinga.
Vágólapra másolva!

Mint azt korábban írtuk, rossz volt a viszony L.L. Junior és volt felesége, Körtvélyessy Kinga között. Amint megkezdődött válóperük, máris elkezdődött a nyilvános sárdobálás a közösségi médiában, egyikük sem fogta vissza magát. Később a tárgyalás során is csúnyán összekaptak, a bírónak kellett őket elcsitítani. Aztán kislányuk felügyelete lett a fő kérdés, azóta még inkább elfajult közöttük a helyzet, már a nyílt utcán is volt hangos szóváltás.

L.L. Junior tv2

A Bors úgy tudja, hogy valószínűleg Körtvélyessy Kinga elképzelése szerint zárulhatott ez a bontóper. Az viszont igencsak sokba kerülhetett L.L. Juniornak: zenész a házassága alatt állítólag minden vagyonát Kinga nevére íratta, köztük azt a 300 millió forintot érő luxusházat is, amiben most is él, és ahol valószínűleg maradni is akar.

A lap szerint a volt feleség egy nyolc számjegyű összeggel lépett ki a házasságából, és kikötötték, hogy nem lehet további követelésük a másik felé.

Írásba foglalták, hogy a kislányukat, Lesi Lilit a jövőben közösen nevelik.

A válási szerződés részletei titkosak, a felek abban is megállapodtak, hogy erről soha többet nem nyilatkoznak majd a sajtónak.