Hatvankét évesen meghalt Angelo Bruschini, a Massive Attack gitárosa

Angelo Bruschini
Vágólapra másolva!
Az elmúlt évtizedekben a Massive Attack gitárosaként is dolgozó brit zenész, producer Angelo Bruschini 62 évesen halt meg tüdőrákban hétfőn.
Vágólapra másolva!

Bruschini a kilencvenes évek közepétől gitározott a zenekar turnéin, de pályafutása során több más formációban is játszott – írta kedden a BBC. A bristoli születésű Angelo Bruschini a Numbers, a Rimshots és a Blue Aeroplanes tagja is volt.

Halála kapcsán a Massive Attack ezt írta: "Egyedülállóan briliáns és különc tehetség. Lehetetlen meghatározni, milyen fontos közreműködője voltál a Massive Attacknek. Szerencsések vagyunk, hogy együtt tölthettük életünk egy részét."

Angelo Bruschini

Az 1987-ben Bristolban alakult Massive Attack többször járt Magyarországon; 2003-ban a Sziget fesztiválon, 2006-ban a Petőfi Csarnokban, 2008-ban a zamárdi Balaton Soundon, 2010-ben a soproni VOLT-on, 2018-ban a Sportarénában adott koncertet.

A zenész idén júliusban a közösségi médiában tette közzé, hogy tüdőrákkal diagnosztizálták.