Elrabolták és meg akarták ölni a TV2 sztárját

Power of Love, Imre
Vágólapra másolva!
A Power of Love-ban szerelmet kereső Imre rémisztő perceket élt át háborús tudósítóként.
Vágólapra másolva!

A félig szír származású, 38 éves, politikai karrierre vágyó Imre a SuperTV2 párkereső műsorában keresi a párját. Állítása szerint eddig azért nem volt tartós kapcsolata, mert a gazdasági birodalma építése és a nagy céljai megvalósítása közben valahogy szétforgácsolódik és túlhajszolja magát.

Forrás: Instagram

Imre egy rendkívül magabiztos típusnak tűnik, azt viszont eddig csak a hozzá legközelebb állók tudták, miken ment keresztül, amikor 2011 környékén véres háború zajlott édesapja szülőhazájában, Szíriában.

Ő akkoriban Franciaországban élt, de amikor a fülébe jutott, milyen borzalmak zajlanak a Közel-Keleten található országban, minden megváltozott - írja a Ripost.

„Akkor még Párizsban voltam felszolgáló, tanultam a francia nyelvet, meg ott jelentkeztem politikatudomány szakra a Sorbonne-ra.

- kezdte a történetet Imre, aki háborús haditudósítóként többször is került veszélyes helyzetbe.

A Power of Love-ban szerelmet kereső Imre rövidesen, 4-5 hónap leforgása alatt a felkelés egyik élharcosa lett, talán már akkor sejtette, hogy bajba fog kerülni.

- vallotta be.

A történtek nagy hatással voltak a 38 éves férfire, aki teljes személyiség-átalakuláson ment keresztül a Szíriában töltött háborús időszak alatt.

Ezért nem sokkal később engem kértek fel, hogy képviselő legyek a genfi béketárgyalásokon" - árulta el Imre.