Mindent elmondott a versenyzőkről a Dancing with the Stars koreográfusa

Dancing with the Stars, Váradi Martina, Valc Szabolcs
Vágólapra másolva!
Elődöntőjéhez érkezett a Dancing with the Stars a TV2-n, ennek alkalmából a műsor vezető koreográfusa, Valc Szabolcs latolgatta az esélyeket.
Vágólapra másolva!

A Dancing with the Stars idei évadában T. Danny és Lissák Laura, Marics Peti és Stana Alexandra, Krausz Gábor és Mikes Anna, valamint Radics Gigi és Baranya Dávid maradtak az elődöntőre, akiknek eddigi teljesítményéről a műsor vezető koreográfusa, Valc Szabolcs is elmondta a véleményét.

Bárhogy lesz most az elődöntőben, két dolog már biztos: a döntőben több lesz a férfi sztárversenyző, a másik pedig, hogy Radics Gigi a 2023-as évad női győztese. De egyébként szerintem nem a győzelem a fontos, hanem, hogy bejussanak a döntőbe és végigtáncolják az évadot. Persze ezt ők nem így látják, nagyon keményen nyomja mind a négy páros, látástól mikulásig dolgoznak, mert tökéleteset akarnak nyújtani a parketten. Napi kétszer próbálnak, összesen nyolc-tíz órát, ami még egy versenytáncosnak is sok, igaz, néha még az én állam is leesik, annyira komolyan veszik, annyira sokat fejlődtek, annyira elképesztő. amit letesznek az asztalra" – magyarázta a Borsnak.

Valc Szabolcs a Dancing with the Stars korábbi vezető koreográfusával, Váradi Martinával Forrás: Instagram/Valc Szabolcs

"Látták már a nézők, ahogy Marics Peti egy-egy rosszul sikerült tánc után nekikeseredik. Pedig benne látom azt, hogy most már nincs számára lehetetlen, mindent le tud hozni. T. Danny is rengeteget fejlődött, és bár rajta néha kifog egy-egy mozdulat, ő meg addig gyakorol, amíg meg nem tudja csinálni tökéletesen. Krausz Gábort pedig a szíve viszi előre, ezzel lehet esélye a győzelemre. Gigiéknek is volt mélypontja az 5. adás környékén, de ahogy elkezdte igazán élvezni a show-t és levetkőzte a gátlásait, azóta ő is szárnyal.

Van köztük olyan, akire szép szóval, van, akire kemény szavakkal lehet ilyenkor hatni. Az biztos, mind a négy párosban benne van a győzelem, a nézők kezében van a sorsuk!" – tette hozzá.