Zámbó Krisztián durván nekiment Péter Srámeknek

Zámbó Krisztián
Vágólapra másolva!
Péter Srámek a napokban mutatta be legújabb videoklipjét a Szeress Istenem című dalához, amit ugyanabban a fóti templomban forgattak, mint az évekkel ezelőtti ˝Nézz le rám, ó Istenem!˝ Zámbó Jimmy-videóklipet. Srámekre már korábban is úgy hivatkoztak, mint Jimmy méltó utódja, ez pedig nagyon zavarja Zámbó Krisztiánt.
Vágólapra másolva!

"Érdekesnek tartom, hogy Péter Srámek mindig azt hangoztatja, hogy nem akar édesapám lenni, de mégis Jimmy dalokat énekel, a színpadon is úgy mozog és öltözködik, ahogyan azt édesapám tette, és ő birtokolja apám Mercedes autóját is. Apa rengeteget dolgozott azért, hogy azzá váljon, aki lett és én Srámeknek is csak azt kívánom, hogy találjon már végre rá saját magára. Nagyon durva lenne, ha még a koronát is rátennék az emberek a fejére, de természetesen megértem, ha szeretik és hallgatják őt, mert én magam is tehetségesnek tartom" - mondta Zámbó Krisztián a Borsnak.

Tisztázta, hogy sem neki, sem családjának nincsenek ellenérzései az énekes felé és az életben, sosem bántották őt. Mindezek ellenére komolytalannak tartja Srámek utánzását, de hízelgőnek tartja, hogy sokan édesapja hátán próbálnak nagyobb nevet szerezni maguknak a szakmában.

Forrás: Zámbó Krisztián/Instagram

"Nem biztos, hogy Srámek jól kezeli ezt az egész helyzetet. Biztosan áll mögötte egy menedzsment, akik arra bátorítják, hogy csinálja ezeket a Jimmy utánzásokat; de ha egy dolgot tanácsolhatnék neki, akkor az az lenne, hogy próbáljon meg csak saját dalokat kiadni és azokkal sikeresnek lenni, akár megcélozhatná magának a fiatalabb generációkat. Én magam is tisztelem, ismerem és szeretem édesapám dalait, de átdolgozott formában viszem a színpadra, Srámek azonban az eredeti alapokat használja" - magyarázta.