Hiába várták a milliárdos Jákob Zoltánt a cége buliján, nem ment el, aztán váratlan dolog történt

Jákob Zoltán
Vágólapra másolva!
Nem volt ott a karácsonyi partin, mégis vele táncoltak a dolgozók - hogy lehet ez?
Vágólapra másolva!

Jákob Zoltán és választottja sokáig titkolták a kapcsolatot, A Nagy Ő képernyőre kerülése után kezdtek el találkozgatni. Sokaknak feltűnt, hogy a kezdeti lelkesedésük után egyre kevesebb időt töltenek együtt, a milliárdos már a második külföldi luxusutazását tölti a barátnője nélkül: végül a napokban egy videóban elárulta, hogy már nincsenek együtt Bettivel, a szakítás okait is részletezte.

Az idei Nagy Őben is volt bőven civakodás a nők között, de arra kevesen számítottak, hogy hónapokkal a felvételek után még egymásnak esik két egykori lakótárs. Márpedig ez történt, mivel Virág két képpel és egy kis szöveggel megalázta egykori riválisát. Betti újabb posztjából pedig az derül ki, hogy Jákob nélkül karácsonyozik. Új élethez pedig új külső is kell, gondolhatta, mert megváltoztatta külsejét - a képet itt tudja megnézni.

Jákob Zoltán Forrás: Jákob Zoltán/Instagram

A 2023-as Nagy Ő péntek este tartotta a céges bulit, amelyre sok kolléga elment. Jákob lebetegedett, nem tudott elmenni saját vállalata partijára, de elérte, hogy vele táncoljanak a nők. Hogy lehet ez? Kiderül, lapozzon!