Teljes lelepleződés: minden kiderült Krausz Gábor és Mikes Anna viszonyáról

Krausz Gábor és Mikes Anna
Vágólapra másolva!
A nyáron még Krausz Gábor sem gondolta volna, hogy épp a Dancing with the Stars hozza el számára újra a boldogságot, miután Tóth Gabival bejelentették a válásukat. A sztárséf azért is vállalta a műsort, hogy segítsen neki feldolgozni, hogy széthullott a családjuk, bár elismerte, hogy egyáltalán nem tud táncolni. Táncpartnereként Mikes Annát kapta, akinek kemény feladat volt, hogy megtanítsa Krausz Gábort táncolni, de olyan jól sikerült, hogy a végén meg is nyerték a TV2 nagyszabású show-jának idei évadát. Közben sokan arról találgattak, hogy mi lehet a táncpár között, ugyanis hiába gondolták, hogy tudják leplezni az érzelmeiket, szinte mindenki számára egyértelmű volt, hogy a parketten kívül is egy párt alkotnak. Azonban nem ők az első magyar sztárpár, akiknek kezdődő szerelmét figyelemmel kísérhették a tévénézők.
Vágólapra másolva!

Mikes Anna és Krausz Gábor

Krausz Gábor és Tóth Gabi augusztus elején jelentették be, hogy nehéz döntést kellett meghozniuk, és véget vetnek a házasságuknak. Mindenkit ledöbbentett a válásuk híre, ugyanis idén tavasszal költöztek álmaik családi otthonába Szentendrén. Az okokat nem részletezték azóta sem, sőt azt sem tudni, hogy milyen a kettejük kapcsolata, de kislányuk miatt békében próbálnak együttműködni.

Tóth Gabi és Krausz Gábor idén költöztek álmaik otthonába, mégsem sikerült megmenteni a házasságukat Forrás: Krausz Gábor/Instagram

Krausz Gábor azért, hogy felejtsen elvállalta a TV2 felkérését, hogy ő is induljon a Dancing with the Stars negyedik évadában, ahol Mikes Annát kapta partnerként. Valószínűleg akkor még ő sem gondolta volna, hogy több lesz a táncnál, de a követők elég hamar észrevették, hogy vonzódnak egymáshoz.

Krausz Gábor már az elején is titkon remélte, hogy Mikes Annát kapja táncpartnerként Fotó: Polyák Attila - Origo

Eleinte megpróbálták leplezni a vonzalmukat, de a döntőben elég egyértelmű jeleket adtak arra, hogy egy párt alkotnak, sőt, félreérthetetlen kijelentéseket is tettek, amivel elárulták, hogy együtt vannak.

Ahogy Anna is mondta, visszataláltam önmagamhoz, és ez tényleg így van. Bár igazából nem vesztettem el magam, csak más, új oldalaimat is megismertem, amik bennem voltak, csak eddig még én sem tudtam róla. Megerősödött az önbizalmam, erőre kaptam, tele vagyok energiával és nagyon motivált vagyok a jövővel kapcsolatban!" - mondta közös győzelmüket követően Krausz Gábor, aki arra a kérdésre, hogy mi fog neki legjobban hiányozni ebből az időszakból érdekes választ adott.

Krausz Gábor és Mikes Anna le sem tagadhatná, mennyire vonzódnak egymáshoz Fotó: Ladóczki Balázs - Origo

- jegyezte meg Mikes Annára utalva, majd később a Mokkában is elárulta, hogy oda fog járni edzeni, ahol a táncosnő latin táncot tanít azért, hogy minél többet tudjanak találkozni.

Krausz Gábor és Mikes Anna együtt megnyerték a Dancing with the Stars negyedik évadát Fotó: Csudai Sándor - Origo

Hegyes Berci és Gelencsér Tímea

Szintén a Dancing with the Starsban ismerkedett meg Hegyes Berci és Gelencsér Tímea, akik az első évad győzteseiként végezték. A táncpárral hasonló volt a helyzet, mint most Mikes Annával és Krausz Gáborral, ők sem tudták jól leplezni, hogy többet éreznek egymás iránt a barátságnál.

Hegyes Berci és Gelencsér Tímea a Dancing with the Stars első évadát nyerték meg együtt Forrás: TV2

A műsor nyolcadik adása előtt készült kisfilmben mind a ketten sírva beszéltek arról, mennyire félnek, hogy elveszítik egymást és nem akarják, hogy véget érjen a közös munka. Gelencsér Tímea ezt követően Dominikára utazott az Exatlon miatt, ahol riporterként dolgozott, majd hosszú hónapok után hazatérve, első útja a táncoshoz vezetett.

Gelencsér Tímea és Hegyes Bertalan a győzelem pillanatában Forrás: TV2

Konkrétan sosem mondták ki, hogy együtt vannak, de Hegyes Berci jelenlegi barátnője, akit szintén a Dancing with the Stars által ismert meg elárulta az igazságot. Vágner Fanni, aki a táncos show fodrásza is, az idei Ázsia Expresszben szerepelt Hegyes Berci oldalán, ahol egy feladat során kellett válaszolnia a táncossal kapcsolatos kérdésekre. Ördög Nóra feltette a nagy kérdést, hogy Vágner Fanni tudja-e, hogy Hegyes Berci melyik ismert nővel alkotott egy párt korábban, amire a fodrászlány rögtön rávágta Gelencsér Tímea nevét. Ezért sem meglepő, hogy a műsorvezető és a táncos egy ideje már nem tartják a kapcsolatot, hiszen mindketten boldog kapcsolatban élnek azóta.

Hegyes Bercit és Gelencsér Tímeát a táncos barátnője, Vágner Fanni leplezte le az Ázsia Expresszben Fotó: Ladóczki Balázs - Origo

Ebben az évadban egyébként nem ez volt az egyetlen szerelmi szál, ugyanis Gabriela Spanic és Andrei Mangra is közel kerültek egymáshoz, a táncos még Mexikóba is elutazott a műsor után a szappanoperasztárhoz.

Salander Dorina és Provoda Jodes

A Párharc legutóbbi győztes párosa is tévéműsorban ismerkedtek össze, mégpedig az Exatlonban, ahol eleinte csak barátok voltak. Mindketten a kihívók csapatát erősítették, a műsort követően elismerték, hogy nemcsak barátok, hanem szerelmesek egymásba. A páros a TV2 műsora után is tartotta a kapcsolatot, majd Salander Dorina egyre többet utazott haza Grazból, ekkor a lehető legtöbb időt töltötte a férfival.

Salander Dorina az Exatlonban ismerte meg párját Forrás: TV2

Provoda Jodes és Salander Dorina nyerték a Párharc legutóbbi évadát Forrás: TV2

"Ekkor kezdett komolyabbra fordulni a dolog... Egyelőre távkapcsolatról beszélünk, de próbáljuk kihasználni az együtt töltött időt" - mondta három évvel ezelőtt a TV2-nek Salander Dorina, akik azóta már az eljegyzésen is túl vannak.

Annyi biztos, hogy hagyományos esküvőt akarunk, jó nagy bulival, menüvel, mindennel, és Magyarországon tartjuk majd meg a nagyon közeli jövőben, de egyelőre még szervezés alatt van"- mesélte Salander arról, hogy milyen terveik vannak a jövőre nézve, de abban biztosak, hogy szeretnének hamarosan családot alapítani, viszont nem sietik el a dolgokat.

Salander Dorina és Provoda Jodes azóta már el is jegyezték egymást, az esküvőt tervezik Forrás: Salander Dorina Instagram

Lapozzon, a cikk folytatódik!