Az eltűnt Oscar-díjra jelölt színész maradványait találhatták meg

Julian Sands, brit színész
Vágólapra másolva!
Ahogyan arról már korábban beszámoltunk, eltűnt Julian Sands brit színész a kaliforniai Baldy-hegy közelében január közepén. Lehet, hogy megtalálták a holttestét.
Vágólapra másolva!

A 65 éves Sands január 13-án a Los Angelestől északra fekvő San Gabriel-hegység legmagasabb csúcsára, a Baldy-hegyre indult túrázni. Azóta nem tudnak hollétéről, a kutatására induló mentőcsapatok csak az autóját találták meg a hegy közelében.

A Blikk a brit Telegraph nevű lapra hivatkozva azt írta,

emberi maradványokat találtak azon a területen, ahol eltűnt a színész. Jelenleg megpróbálják azonosítani a holttestet, az eredménye a jövő hétre várható.

Julian Sands olyan filmekből ismert, mint a Szoba kilátással, a Gyilkos mezők, a Warlock, a Meztelen ebéd, vagy a Márió és a varázsló, melynek rendezője és főszereplője Klaus Maria Brandauer, az operatőre pedig Koltai Lajos volt.

Forrás: Twitter