Zalatnay Sarolta: El a kezekkel Tóth Anditól!

Zalatnay Sarolta
Vágólapra másolva!
„Tóth Andi hozott egy döntést a karrierjéről és ezt akkor is tiszteletben kell tartatni, ha sokak szerint ez a döntés nem helyes” - mondta Zalatnay Sarolta. Ő annak idején a saját bőrén tapasztalta meg, mi történhet, ha nem engedik, hogy egy tehetséges ember a saját életének ura legyen - írja a Ripost.
Vágólapra másolva!

Cini alig volt 20 éves, amikor erős érzelmi válságon ment át, ami most Tóth Andival mondatja azt, hogy nem akar többé énekelni. Cini 16 éves volt, amikor egy középiskolai fellépésén felfedezte őt Komár László, míg Andi 15 évesen tűnt fel az X-Faktorban. Ezután mindkettejük számára hirtelen jött a felnőtté válás, hiszen egymást érték a fellépéseik. Zalatnay alig négy év után érezte, hogy elkezdett kiégni. Éppen akkor, amikor első kelet-európai énekesnőként szerződést kapott Angliában, ahol Sarolta Red néven kezdhetett el karriert építeni. Tóth Andi 9 éven át rendelte alá magát énekesnői karrierjének, de a lényeg ugyan az: úgy érzi, elég volt.

Tóth Andi Forrás: Life.hu

Cini éppen ezért üzeni mindenkinek:

A most 75 éves énekesnőnek ugyanis nem hagyták, és bizony nagy árat fizetett azért, mert hagyta magát.

„Tóth Andi korunk egyik legjobb fiatal énekesnője és ez nem az én véleményem, hanem egy makacs tény. Arról nem beszélve, hogy amolyan polihisztor is, hiszen ha utánzós műsorba hívják, akkor a döntőig jut, ha táncos műsorba vállal szerepet, akkor azt úgy nyeri meg, hogy az ember azt sem hiszi el, hogy nem a bölcsőben kezdett táncolni és persze színészként is helytáll. Egy ilyen multitalentumot hagyni kell szállni, mert ha valaki megvágja a "tollait", zuhanni kezd és elveszíti a hitét önmagában” - kezdte a Borsnak Cini.

Zalatnay Sarolta Forrás: TV2

„Én ilyen módon nem hasonlítom magam hozzá, hiszen nem nyertem sem táncversenyt, és nem utánoztam le mindenféle hazai és világsztárt úgy ahogyan ő, de azt tudom, mihez vezethet, ha nem érzi jól magát a bőrében és nem érzi, hogy a helyén lenne zeneileg. Nem hiszi, hogy értékes abban, ami a hívatása” - mondta Zalatnay Sarolta, aki annak idején szó szerint menekült az itthoni siker és figyelem elől.

Zalatnay Sarolta, azt is mondta, a karriere akkor indult el robbanásszerűen, amikor 1967-ben a Nem várok holnapig című dallal megnyerte a Táncdalfesztivált. Azt az őrületet még ma is nehezen fogja fel, pedig majd hat évtized telt el azóta.

- magyarázta az énekesnő, aki ezen a ponton maga is eldöntötte, nem kér az őt körülvevő őrületből és abból, hogy olyan legyen, amilyen ő nem szeretne lenni.

„Én is kimondtam azt, amit most Andi, vagyis, hogy nem akarok többet énekelni. És persze jöttek is sorba a szakma akkori nagyjai, akik mind győzködtek, hogy nekem márpedig a kijelölt úton kell járnom. Szinte megbolondultam a nyomás alatt és ezért is jött jól, hogy a Táncdalfesztivál egyik zsűritagja ajánlott egy londoni szerződést. Ott ismeretlenként végre magamra tudtam találni. Éreztem, hogy bár irányítanak, mégis figyelnek arra, hogy én ki vagyok és mit akarok mutatni magamból. Tóth Andinak is jár a lehetőség, hogy levegőhöz jusson és ha ennek az az ára, hogy nem énekel, akkor ez az ára. Ezt az árat ő fizeti és nem más és csak ő döntheti el, hogy megéri-e. Szóval el a kezekkel Tóth Anditól!” - jelentette ki Zalatnay Sarolta, aki hozzátette

Andi számára is lehet visszaút a zenéhez.

„Az a szenvedély amivel Andi karriere is elindult visszakapható, még ha most elveszettnek érzi is. Tapasztalatból mondom, hogy ha ír vagy kap egy-két olyan dalt, ami valóban őt tükrözi, újra érezni fogja a hívást. Nálam ezt az LGT-vel készített dupla albumom és az 1971-es Fák, virágok, fények című dal hozta vissza” - zárta mondandóját az énekesnő.