Shane Tusup és Nagy Viktória Zoé elmondták, mikor jöhet a baba

Shane Tusup és Nagy Viktória Zoé
Vágólapra másolva!
Shane Tusup nemrég jegyezte el a párját, Nagy Viktória Zoét, erről már korábban írtunk. A pár most bővebben beszélt a romantikus pillanatról és a jövőbeli terveikről.
Vágólapra másolva!

Shane Tusup úgy fogalmazott a legutóbbi interjújában, Nagy Viktória Zoé nem sejtette, hogy eljegyzésre kerül sor hamarosan. Azt mondta párjának, hogy egy rendezvényre mennek, amit az utolsó pillanatban lemondtak.

"Így, ha már a Citadellán voltunk, elvittem sétálni, és az első csókunk helyszínétől 100 méterre letérdeltem, majd megkértem a kezét" – mondta a HOT! Magazinnak Shane Tusup, aki sokat hezitált azon, hogy az évfordulójukon vagy egy közös nyaraláson tegye-e fel a nagy kérdést a párjának, de végül a régimódi, romantikus módszer mellett döntött.

Imádom a lelkét. Azt, hogy gondoskodó és végtelenül romantikus. Mellette igazi férfinek érezhetem magam. Passzolunk, magas érzelmi szinten vagyunk... Nekem ő az otthonom, először érzem, hogy tartozom valahová" – magyarázta az edző, akinek már akkor is hiányzik Nagy Viktória Zoé, ha egy megbeszélésen van.

A menyasszony szerint kapcsolatuk alapja az őszinteség. Néha összeszólalkoznak, de mindent mindig meg tudnak beszélni.

Boldog vagyok, hogy ennyire törődik a lelkemmel" – mesélte boldogan a sportolónő. Az életüket Magyarországon tervezik, a gyerekvállalás miatt pedig nem aggódnak, mert tudják, együtt fognak megöregedni.