Komoly akadálya van Hajdú Péterék esküvőjének

Hajdú Péter és menyasszonya, Eszter
Vágólapra másolva!
Hajdú Péter idén házasodna, a korábbi házasságát azonban még nem érvényteleníttette az egyháznál.
Vágólapra másolva!

Hajdú Péter 2024-ben már elvenné a menyasszonyát, Láng Esztert, az egyházi esküvővel azonban van egy kis gond: a tévés még nem érvényteleníttette a korábbi házasságát, amely római katolikus szertartás szerint köttetett.

Hajdú Péter és a menyasszonya, Eszter Forrás: Instagram/ hajdu.peter.official

"Az érvénytelenítés egy hosszú procedúra lenne, de ezt a gyerekeim érdekében nem szeretném megtenni. Emiatt ökumenikus istentisztelet vagy református szertartás keretei között kelhetünk egybe Esztivel egyházilag" – magyarázta Hajdú Péter a Hot! magazinnak.

"Valószínűleg vidéken lesz. Megpróbálunk egy olyan helyet találni, ami egyrészt méltó ehhez az eseményhez, másrészt van lehetőség arra, hogy egy szűk kör akár ott is aludhasson, ha szeretne" – tette még hozzá az esküvőről.