Életveszélyben volt a TV2 sztárjának unokája - videó

Vándor Éva
Vágólapra másolva!
Vándor Éva unokáján életveszélyes operációt hajtottak végre. A színésznő könnyek közt mesélt az esetről.
Vágólapra másolva!

A Jóban Rosszban sztárja mindent megtenne a családjáért, éppen ezért nehezen dolgozta fel, amin lányának és unokájának keresztül kellett mennie. Nemrég vallotta be, hogy unokája életveszélyben volt, ugyanis egy genetikai vizsgálat kimutatta, hogy nyílt gerince volt. A baba bonyolult operáción esett át, ellenkező esetben komoly fejlődési rendellenességgel jött volna világra. 

Vándor Éva lányát, Oliviát megviselték a történtek, ám most először mesélt részletesen a komplikált beavatkozásról.

"Egy császármetszés után már nincs az emberben a baba, de nekem bennem volt a baba, meg húzza lefelé, meg a méhben turkáltak. A hasfalat vágják át, majd a méhet kiemelik és négy ponton bemennek műszerekkel, majd kamerán keresztül három réteggel lefedik a gerincét a babának" - emlékezett vissza a történtekre.

A műtétről Dr. Csermely Gyula nőgyógyász is megszólalt. Elárulta, hogy a magzatvíz tönkreteszi az idegrendszernek azt a részét, amivel találkozik, ugyanis nincs lefedve. Ha pedig születés után zárják le, akkor akár súlyos rendellenességei is lehetnek az újszülöttnek. 

"Ha a gerinc alsó szakasza vagy bármilyen szakasza nem záródik, akkor lejjebb tud csúszni a gerincvelő, és az lecsúszva, meghúzza az agyi struktúrákat, ezáltal elzárulhatnak ott csatornák amelyekben az agyvíz kering. Illetve be tud épülni a kisagyi rész hátulra " - fejtette ki meglátásait a Tények Pluszban.

Vándor Éva unokája, Mózes szerencsére azóta már jól van. A 4 hónapos baba a kiírt dátum előtt egy hónappal megszületett, ám még számos vizsgálat vár rá. 

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!