Elképesztő fotó került elő az Első Emelet énekeséről

Kiki, Első Emelet
Kiki, Első Emelet
Fotó: YouTube
Vágólapra másolva!
Majdnem a Pokolgépben kötött ki, de végül az újhullám felé fordult Kiki.
Vágólapra másolva!

Az Első Emelet a 80-as években élte fénykorát, rengeteg lemezt adtak el, sportcsarnokokat töltöttek meg, a tagok rendre nyertek a pop-rock témájú ifjúsági szavazásokon, persze főleg a tinilányok rajongtak értük. Patkó Béla, Kiki viszont majdnem egy metálbandában kötött ki, kis híján a Pokolgép énekese lett. "Vállig érő hajam volt, rettenetesen néztem ki, mint egy korai Rambo. Irgalmatlan forma voltam" - emlékezett Kiki. Alább a kép:

Kiki, Első Emelet
Kiki, Első Emelet
Fotó: YouTube

A popsikerek előtt a Pokolgép alapítója, Kukovecz Gábor talált rá: tudta, hogy Kiki gitározik, énekel, így meghívta az alakuló bandába. Szerette a rockot, de a metált anyira nem, így nemet mondott, viszont pár hónapra rá megalakult - nélküle - a Pokolgép. Nem bánja, hogy így történt: "A rockzenész életforma egészen más" - vélekedett. 

Az Első Emelet előtt az Óceán zenekar tagja volt, de már akkor rokonszenvvel figyelte a fiatal new wave-formációt. Pár hónappal később az Emelet leváltotta az énekesét, így került oda Kiki, részletek a Petőfi TV videóján: