Till Attila többször elsírta magát

Vágólapra másolva!
Véget ért a TV2 egyik legnépszerűbb műsorának forgatása, ma már itthon vannak az Ázsia Expressz szereplői.
Vágólapra másolva!

A TV2 idén újra műsorára tűzi közönségkedvenc kaland-realityjét, az Ázsia Expresszt. Az Ördög Nóra műsorvezetésével készülő szuperprodukció forgatása még márciusban kezdődött el a Fülöp-szigeteken, majd Tajvanon folytatták a versenyt a részvevők.

Ördög Nóra nemrég jelentette be, hogy a többhetes küzdelem és forgatás véget ért, elhagyják Ázsiát.  "Viszlát Tajvan, viszlát Ázsia Expressz" - írta búcsúzóul a műsorvezető.

Tillának még fel kell dolgoznia az elmúlt heteket

Úgy tűnik, a csapat már haza is ért, a szereplők pedig sorra jelentkeznek a közösségi oldalaikon. Till Attila egy hosszabb videóban mesélt, a bejelentkezésében pedig több képet is mutatott az ázsiai forgatásról. Bár részleteket nem árulhat el, többször hangsúlyozta, hogy hatalmas kalandban volt részük Stohl Andrással, akivel szinte testvérekként jöttek haza ennyi együtt töltött idő után.

"Visszajöttünk!!!! Itt vagyunk újra!!!! Most akkor visszazökkenünk a megszokott életünkbe! 

Nagyon nagy élmény volt, nem gondoltam volna, hogy az Ázsia Expressz ennyire kemény és közben óriási élmény. Van mit kipihenni, de megérte! 

Kíváncsi vagyok milyen lesz a tévében, ott a helyszínen annyi élmény ért minket (jó is, rossz is) amit fel se tudunk még rendesen dolgozni. Örök emlék!" - írta a videó mellett, melyben azt is elárulta, hogy háromszor sírt a forgatás alatt.

Zámbó Krisztián is jelentkezett

Mint írtuk, a mai napon a műsor egy másik szereplője, Zámbó Krisztián is jelentkezett. Ő egy Instagram-videóban mutatta meg, hogy egy baleset után be kellett gipszelni a karját, ugyanakkor megígérte, hogy a fellépései így sem maradnak el.

"44 éves vagyok, és az első törésem megvolt... Soha életemben nem estem el biciklivel, de sikerült. Végig törés... De ettől függetlenül a fellépéseket nem hagyom abba, úgyhogy így fogok fellépni a színpadon" – mondta a felvételen.

Kemény volt az idei forgatás

Többször írtunk arról az elmúlt hetekben, hogy az Ázsia Expressz ötödik évadának forgatása ezdettől fogva nehézségekbe ütközött: először a stábbusz balesetezett, aztán cunamiriadó miatt aggódhattak a szereplők és a készítők, akiknek ezt követően pedig erdőtűz miatt kellett változtatniuk a műsor menetrendjén. A stáb még a napokban is drámai pillanatokat élt át, hisz az éjszaka közepén földrengésre ébredtek