Hatalmas botrány: David Copperfieldet szexuális zaklatással vádolják

David Copperfield
Vágólapra másolva!
David Copperfieldet 16 nő vádolta meg szexuális zaklatással.
Vágólapra másolva!

David Copperfieldet, a 21-szeres Emmy-díjas amerikai illuzionistát durva vádak érték, miszerint 16 nőt zaklatott szexuálisan az elmúlt évtizedekben. A férfi az ügyben személyesen még nem nyilatkozott, azonban ügyvédjén keresztül tagadta az állításokat, és valótlannak nevezte őket.

1980 és 2014 között zaklatta a nőket szexuálisan. A vádak több mint fele olyan nőktől származik, akik azt mondták, hogy az incidens idején még kiskorúak voltak. Néhányan azt állítják, hogy 15 évesek voltak, bár lehet, hogy az illuzionista nem tudta a valódi életkorukat. 

Az ellene felhozott vádak között szerepel az is, hogy három drogozott be, mielőtt szexuális kapcsolatot létesített velük, és mivel az érintettek nem voltak tudatuknál, így ebbe nem is egyeztek bele. Ezen kívül több összesen négy nő nyilatkozta azt, hogy David Copperfield a színpadon fogdosta őket, többször is megérintette a mellüket az engedélyük nélkül az előadás közben. 

Copperfield tagadta, hogy bármiféle jogsértést követett volna el.Ügyvédei írásos válaszukban azt mondták, a férfi soha nem viselkedett helytelenül senkivel, nemhogy kiskorúakkal, valamint arra is kitértek, hogy ügyfelük soha nem szedett semmilyen tudatmódosító szert. 

Az ügyben a Las Vegas-i rendőrség nyomozott, azonban elegendő bizonyíték hiányában lezárták az ügyet - derítette ki a The Guardian.

Nem először perelték be

Az 57 éves Gavin Cox még 2013-ban indított polgári pert a világhírű mágus ellen, amelyben gondatlansággal vádolta és kártérítést követelt. A brit férfi azt állította, hogy 2013 novemberében részt vett az MGM Grand Hotelben Copperfield egyik híres trükkjében, amelyben 13 önként jelentkezőt tüntetett el a színpadról, hogy a végén a terem egy másik részéből kerüljenek elő. Ám Cox a műsorszám közben a színfalak mögött elesett, válla és feje megsérült, orvosi kezelése pedig mintegy 400 ezer dollárba került.

A per miatt Copperfieldnek le kellett lepleznie, hogyan csinálta a trükköt: a ketrecbe zárt és letakart közreműködőket segítői terelték ki a sötétben a függönyök takarásában, szűk átjárókon át a hotel konyhájába, majd onnan a műsor fináléjában a színházterembe.

Copperfield védekezésében előadta, hogy a trükkben az évek során 55 ezer önkéntes vett rész, de senkit sem ért baleset. Cox azt állította, hogy a színfalak mögötti építkezési hulladékban botlott meg. Az illuzionista viszont azt vallotta, hogy az előadás előtt maga is végigjárta az útvonalat, és az akadálymentes volt. Copperfield a perben elmondta, hogy 2015 óta már nem szerepel a műsorán a Lucky 13 elnevezésű szabadulós attrakció.

A bíróság végül úgy ítélte meg, hogy megállapítható ugyan Copperfield gondatlansága, de nem tartozik anyagi kártérítéssel a brit férfi sérülései miatt.