Vágólapra másolva!
Hétfőn hajnalban megkezdődött a tavaly nyáron elsüllyedt Kurszk orosz atom-tengeralattjáró kiemelése a Barents-tengerből - közölte a műveletet végző holland vállalat.
Vágólapra másolva!

Larissa van Seumeren, a Mammoet cég szóvivője a Reutersnek telefonon elmondta, hogy moszkvai idő szerint hajnali háromnegyed négykor (közép-európai idő szerint háromnegyed kettőkor) kezdték meg a kiemelést és az elkövetkező tíz órában folytatják a műveletet.

Az ITAR-TASZSZ orosz hírügynökség ezzel szinte egy időben, az orosz északi flotta törzsétől kapott tájékoztatás alapján azt jelentette, hogy a 108 méteres mélységbe süllyedt tengeralattjáró eleje a kiemelés megkezdése után 97 méteres, a hajó tatja pedig 96,2 méteres mélységben volt.

Az egyedülálló kiemelési műveletet mintegy három hónapos előkészítő előzte meg. A nemzetközi összefogással zajló akció során először szétfűrészelték a hajótestet, a felemelést segítő 26 vastag acélsodronyt pedig rögzítették a Kurszkhoz, amelyet a Giant-4 óriásuszály vontat be egy Murmanszk melletti dokkba. Az óriásuszálynak a sodronyok segítségével összesen 4900 tonnányi súlyt kell megemelnie. A felemelés művelete - ha minden rendben halad - 10-12 órán át tart majd.

A Kurszk tavaly augusztusban, rejtélyes körülmények között süllyedt el a Barents-tengeren, miután két robbanás rázta meg a tengeralattjárót. A fedélzetén tartózkodó 118 fős legénységből senki sem élte túl a katasztrófát. A baleset okát mindmáig nem tisztázták: erre a kérdésre remélhetőleg a dokkba vontatást követő vizsgálat ad majd választ. Eddig több magyarázat is napvilágot látott: egy hadgyakorlat során eltévedt torpedó, egy másik tengeralattjáróval való ütközés is szerepelt a lehetséges okok között, de vannak olyan nézetek is, hogy a Kurszk egy II. világháborús aknára futott. A vizsgálat során tisztázni kívánják azt is, hogy emberi mulasztás közrejátszott-e a balesetben és abban, hogy a tengeralattjáróról senkit nem tudtak kimenteni.

Az, hogy a kiemelés érdemi része mikor kezdődhet meg, egészen mostanáig kérdéses volt. A szeptember 15-re, majd október első napjaira kitűzött határidőt nem lehetett tartani a rosszra fordult időjárás miatt. A heves ciklonok és a több méteres hullámok ugyanis nem csak a rögzítést végző búvárok munkáját lassították le, de kockázatossá tették volna a kivontatást is, mivel a Giant-4 legfeljebb másfél méteres hullámok esetében tudja biztonsággal végrehajtani a feladatot.

A Kurszk dokkba kerülése után az a szomorú feladat lesz az első, hogy azonosítsák a tengerészek maradványait. A hajó szétszerelése több hónapot vesz majd igénybe. A legbonyolultabb és legveszélyesebb feladat a nukleáris üzemanyag kivétele lesz a reaktorból. Bár a szakemberek szerint nem fog rendkívüli helyzet bekövetkezni, a hatóságok megtették a szükséges óvintézkedéseket, még Murmanszk és környéke evakuálására is felkészültek egy váratlan nukleáris katasztrófa esetére.