Még sem volt kém Mata Hari

Vágólapra másolva!
A legendáktól övezett Mata Hari hollandiai szülővárosa, Leeuwarden igazságot akar szolgáltatni a párizsi exkluzív szórakozóhelyek egykori egzotikus táncosnőjének, akit 1917. október 15-én Németország javára végzett kémkedés vádjával végeztek ki a franciaországi Vincennes erődítményében.
Vágólapra másolva!

A holland település és a Mata Hari alapítvány hétfőn, napra pontosan az "indiai hercegnő" életét kioltó sortűz 84. évfordulóján adta át a párizsi igazságügyi palotában azt a folyamodványt, amelyben "új tényekre" hivatkozva kérte a száz év előtti szexbálványt elmarasztaló ítélet felülbírálatát.

Francia részről biztosították a hollandokat, hogy az ügyet tanulmányozzák és a hasonló természetű beadványokkal azonos elbírálásban fogják részesíteni. A francia hivatalok ráérős tempóját figyelembe véve ez nem ígéri a Mata Hari titokzatos életét és erőszakos halálát övező homály gyors eloszlatását.

Koncepciós per?

A perújrafelvétel kezdeményezői szerint a Leeuwardenben 1876-ban Margaretha Geertruida Zelle néven tisztes polgári családban világra jött későbbi párizsi dívát egy meghamisított tényekre épülő "koncepciós per" keretében, pusztán "hazafias" megfontolások alapján állították kivégzőosztag elé, noha semmit nem vallott be, s nem is volt mit beismernie.

A hivatkozott új elemeket, amelyek alapján felülbírálati eljárás indítható, a szenvedélyes történelemkutató Léon Schirmann szorgos munkával ásta elő francia, német és holland levéltárakból.

A 82 éves öregúr hamarosan könyvben jelenteti meg eddigi vizsgálódásai összegezését. Hipotézise szerint az előzőleg a németek által nem sok sikerrel foglalkoztatott, majd később a francia titkosszolgálatnak bedolgozó hajdani "keleti táncosnő" sorsát egyfelől a madridi német katonai attasé, Kalle őrnagy Berlinbe küldött célzatos dezinformációi - melyek hogy, hogy nem eljutottak a franciákhoz is -, másrészt a francia elhárítás embereinek eskü alatt tett hamis vallomásai pecsételték meg.

Schirmann szerint levéltári adatokkal igazolható, hogy a francia titkosszolgálat nagyon is jól tudta: a Mata Hariról szóló desifrírozott jelentések mögött nincsenek felróható tények.

Mata Hari alkalmatlan volt mint kémnő

Schirmann azt állítja, hogy a párizsi lokálok egykori csillaga gyakorlatilag nem mérte fel mire vállalkozott, nem volt több, mint egy könnyű életre vágyó szépasszony, aki nem vette észre, hogy a háború mindent megváltoztatott. Valójában semmi nem tette őt alkalmassá a kémnő szerepére, francia megbízóinak azonban jó szolgálatot tett a háború egy nehéz szakaszában a másfél nap alatt lezavart per keltette új németellenes kampány.

A holland gyarmati hadsereg egy Indonéziában szolgáló tisztjével kötött szerencsétlen házasságából frissen szabadult 28 éves fiatal nő 1902-ben érkezett meg Párizsba, ahol némi tánctanulmányok után Mata Hari (a Hajnal Szeme) néven és egy indiai hercegnő mama meséjének legendájától övezve lépett fel párizsi lokálok színpadain.

A Kelet varázsát idéző, erotikus táncokkal kísért vetkőzőszámai példátlan gyorsasággal avatták a párizsi éjszaka ünnepelt királynőjévé, fellépéseiért Európa-szerte vagyonokat fizettek, gazdag szeretők versengtek kegyeiért.

A világháború küszöbén már leszálló ágban volt, s amikor berlini szerződésének felbontása után kényszerűségből és teljesen pénztelenül visszatért Hollandiába, örömmel vállalta, hogy az amszterdami német konzul megbízásával, és az előre kifizetett honoráriummal visszatér imádott Párizsába. Használható információkat állítólag sosem továbbított. Párizsban új szerelembe esett egy fess orosz kapitánnyal, aki elkalauzolta a francia elhárításhoz.

Ők küldték később Madridba, ahol kései ügyvédje, Schirmann szerint beleesett Kalle őrnagy csapdájába. A franciák pedig kapva-kaptak az alkalmon, s német kémként ítéltek halálra a botcsinálta "kettős ügynököt" - véli Léon Schirmann, s vele egybehangzólag Leeuwarden városa és a Mata Hari alapítvány.

Hilu Anna

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!