Feltámasztják a Holt-tengert

Vágólapra másolva!
Izrael és Jordánia megegyezett a Holt-tenger megmentését szolgáló terv közös megvalósításáról. Az elképzelés szerint csővezetéken szállítanak majd vizet a sós tóba, így akadályozva meg, hogy a különleges természeti képződmény néhány évtized alatt eltűnjön a föld színéről. 
Vágólapra másolva!

Forrás: ORIGOAz arab országok nem kis meglepetésére izraeli-jordániai megegyezés született Johannesburgban a Föld-csúcson a Holt-tenger megmentéséről. A két fél közel 800 millió dollárból kívánja felépíteni azt a csővezetéket, amellyel az Akabai-öblön keresztül vizet pumpálhatnak a Vörös-tengerből a két ország határvidéken elterülő sós tóba.

A 320 kilométer hosszú cső megépítése egyre égetőbb feladat, mivel az évi egyméteres vízszintcsökkenéssel a Holt-tenger 2050-re gyakorlatilag eltűnne. Mint azt Izrael külügyminisztériumának illetékese, Jacob Keidar a Reutersnek elmondta, a megvalósításhoz nemzetközi összefogásra és a Világbank segítségére is szükség lesz. Hozzátette azt is, hogy eddig Németország jelezte, részt kíván venni az együttműködésben.

A hivatalos szándéknyilatkozat után a következő lépésben számos tanulmány és vizsgálat elkészítését követően foghatnak hozzá a munkálatokhoz, ami előreláthatólag éveket vesz majd igénybe. A kevés csapadék miatt a vízszint csökkenése aggasztó méreteket öltött, s a bajt csak tetézi, hogy a sós tavat tápláló Jordán-folyó hozama az öntözés miatt csappant meg az utóbbi években. Még más források is táplálják a vizet, a Holt-tengerből azonban csak egyetlen úton távozik, sót hagyva maga után egyszerűen elpárolog.

Az apadás talajsüllyedést okoz, ennek következtében immár háromezer embert kellett kitelepíteni a keleti partról. A keresztény, muzulmán és zsidó kultúrkörben is szent Holt-tenger tehát ötven éven belül teljesen eltűnhet, amennyiben nem tesznek semmit megmentése érdekében - figyelmeztettek a környezetvédők a BBC híradásában. Az együttműködés hírét a régióban nem fogadták mindenhol pozitívan, hiszen az aktuális izraeli-palesztin konfliktus közepette az Arab Liga országai Izraellel a lehető legalacsonyabb szintű politikai kapcsolat fenntartása mellett kötelezték el magukat