Ötven éve fedezték fel az élet titkát

1953 áprilisában olyan cikk jelent meg a Nature-ben, amely egycsapásra megváltoztatta a biológia tudományát. Watson és Crick - Wilkins és Franklin kutatásaira alapozva - felvázolta a DNS szerkezetét. Megkezdődött a molekuláris genetika máig tartó aranykora.

A DNS-szál információ; egy üzenet kémiai kóddal írva, amelyben egy-egy betű egy-egy vegyületet jelent. Majdnem túl szép ahhoz, hogy igaz legyen, de kiderült: hogy a kód olyan módon van megírva, hogy azt mi képesek vagyunk megérteni. Akárcsak az írott angol nyelv, a genetikai kód is folyamatos (lineáris) nyelv, amely folytonos vonalban íródik. Akárcsak az írott szó, ez is digitális nyelv, ahol minden betű ugyanolyan jelentőséggel bír. Sőt mi több, a DNS nyelve jelentősen egyszerűbb, mint a nyelv, mivel a genetikai ABC mindössze négy betűből áll: ezeket hagyományosan A, C, G és T betűkkel jelölik.

Watson és Crick eredeti DNS-modellje

A DNS szerkezetének felfedezését a zűrzavar számos frusztráló éve követte. Maga a kód, vagyis a nyelv, amellyel a gén kifejezi önmagát, makacsul őrizte titkát. Watson és Crick számára a kód felfedezése szinte könnyűnek számított - sejtések, jó fizika és ötletek keveréke volt. A kód feltörése azonban igazi éleselméjűséget igényelt. Nyilvánvalóan egy négybetűs kódról volt szó, amely A, C, G és T betűkből áll. Ezt kellett átalakítani a fehérjéket felépítő aminosavak 20 betűből álló kódjára. Ebben majdnem mindenki bizonyos volt. De hogyan? Hol? És milyen eszközökkel?

A kérdés megválaszolásához vezető legjobb ötletek zöme Cricktől származott, köztük az általa adaptor-molekulának nevezett vegyülettel, amelyet ma transzfer RNS-nek nevezünk. Crick mindenfajta bizonyítékoktól függetlenül jutott arra a következtetésre, hogy egy ilyen molekulának léteznie kell. A molekula annak rendje és módja szerint elő is került. A kódolásra vonatkozó hipotézisek azonban rendre csődöt mondtak.