USA: a melegek erős társadalmi támogatást élveznek

Vágólapra másolva!
Amerikai kutatók két éves vizsgálat keretében mérték fel az amerikai melegek tapasztalatait. A januárban megrendezett Nemzeti Multikulturális Konferencián számoltak be felmérésük fő tanulságairól - így többek között arról, hogy a szexualitásukat felvállaló melegek általában erősebb társadalmi támogatást élveznek.
Vágólapra másolva!

A Maryland Egyetem Ruth E. Fassinger vezette kutatócsoportja a világháló segítségével összesen 1770 homoszexuális nő és férfi válaszait gyűjtötte össze, elsősorban a szexuális identitás és annak felvállalása, az emberi kapcsolatok, a munkahelyi élmények és a vallási élet témaköreiben. Az eredményeket különösen érdekessé teszi, hogy a 16 és 73 év közötti válaszadók húsz százaléka etnikai kisebbségek tagjai közül került ki, róluk ugyanis kevesebb adat áll a kutatók rendelkezésére. Voltak közöttük fekete amerikaiak, ázsiai, dél-amerikai, indián, közel-keleti és arab származásúak, de több más rasszhoz tartozók is.

2003 National Multicultural Conference and Summithttp://www.multiculturalsummit.org/

"Vizsgálatunkat elsősorban a kérdések és a válaszadók széles köre teszi jelentőssé" - állítja Fassinger. "Olyan változókat is vizsgáltunk, amelyek eddig a háttérbe szorultak, például az etnikai-kulturális örökség melegekre gyakorolt hatását. A minta ráadásul meglehetősen széles, és az egyik legkiterjedtebb az eddig készült etnikai kisebbségekhez tartozó melegekre vonatkozó felmérések közül."

A kutatók igyekeztek megállapítani, hogy hatással van-e a válaszadók által élvezett "társadalmi támogatás" mértékére és kapcsolataira az a körülmény, hogy családjuk, barátaik, munkatárasaik és tágabb környezetük tisztában van-e szexuális preferenciáikkal.

Az eredmények arra utalnak, hogy a melegség nyílt vállalása jótékony hatással bír a társadalmi támogatás mértékére. A fehér melegek általában nagyobb arányban vállalják fel identitásukat - különösen családjuk előtt, mint etnikai kisebbségekhez tartozó társaik. A "nyílt" melegek ráadásul általában erősebb kötődésről számoltak be párkapcsolataikban, mint a "rejtőzködők". A kutatók azt is megállapították, hogy a kapcsolatok minőségét az is befolyásolja, hogy mindkét fél nyilvánosan felvállalja-e melegségét.

A legtöbb válaszadó arról számolt be, hogy a spiritulitás fontos szerepet tölt be életükben, de vallási összejöveteleken egyáltalán nem vagy igen ritkán vesznek részt. 69 százalékuk váltott felekezetet, általában befogadóbb közösségek irányába. Azok, akik a homoszexualitást elítélő egyházakhoz tartoztak (az interjúk idején, vagy korábban, gyermekkorban), általában kevésbé vállalták fel szexuális identitásukat.

A munka világával kapcsolatban a kutatók megállapították, hogy a munkahelyi légkör és a megfelelő munka egyaránt szerepet játszik a válaszadók munkával kapcsolatos elégedettségében. Hipotézisük szerint az egyén és a munkahelyi környezet kapcsolata a meleg munkavállalók esetében ritkábban harmonikus, mint a többi dolgozónál.