Csütörtökön este sem indulhat az Atlantis

Vágólapra másolva!
Egy elektromos áramot termelő folyadékcella hibája miatt lefújták az Atlantis szerdára és csütörtökre tervezett startját. Legközelebb pénteken indulhat az űrrepülő.
Vágólapra másolva!

Az Ernesto trópusi vihar elvonulása után ismét indulni készült az Atlantis űrrepülőgép. A start legkorábbi lehetséges időpontja szerda, magyar idő szerint 18 óra 29 perc lett volna. Azonban az üzemanyag feltöltésének kezdetekor probléma jelentkezett az egyik folyadékcellában. Az Atlantis három olyan fluidcellával bír a raktér alatt, amelyek a folyékony hajtóanyag segítségével elektromos áramot termelnek.

Az elektomos cella szerdai problémáját sajnos nem sikerült megoldani, így csütörtökön sem indulhat az űrrepülőgép. A hiba oka egyelőre nem ismert, csak annyi biztos, hogy az 1-es számú cella rövidzárlata miatt egy 1,5 amperes ugrás jelentkezett a vezetékekben. A jelenség és a hibás cella önmagában még nem számít komoly veszélynek. Azt azonban pontosan nem tudni, hogy a hibás cella a start rázkódásaival együtt hogyan képes kihatni az Atlantis egyéb rendszereire, például okozhat-e problémát a fedélzeti számítógépes rendszerben az elektromos vezetékek révén.

A jelenlegi tervek alapján az Atlantis legkorábban szeptember 8-én, pénteken startolhat. Az elhalasztott indulások után a felkészítő csapat általában szabadnapot kap, de ezúttal a feszített menetrend miatt erre nincs lehetőség. Az indítás legkésőbbi időpontja is péntek, ha tehát aznap nem startol a gép, legközelebb csak októberen indulhatna, különben ütközik a program az orosz Szojuz-űrhajó szeptemberi startjával, továbbá az esetleg leváló törmelékeket megfigyelése miatt feltétlen nappal akarnak indulni - erre pedig korábban nincs lehetőség. Jelenleg 70-80%-os esélyt adnak a meteorológusok a tökéletes időjárásra. Ha a NASA úgy dönt, hogy kicseréli a hibás cellát, a startot október 26-ra tolják, mivel a csere kb. egy hetet igényel.

Mint arról korábbi cikkeinkben beszámoltunk, a vihar elől "menekülő" Atlantis űrrepülőgépet félúton visszafordították, mert javultak az időjárási előrejelzések. A starthoz elméletileg nyolc napos felkészülés szükséges, ám ez most a korábbi előkészületek révén jelentősen rövidült. A korrekciós hajtóművek tartályait már feltöltötték, a raktérben pedig stabilan rögzítve áll a Nemzetközi Űrállomáshoz (ISS) szállítandó új, 372 millió dolláros napelemtábla. Az Atlantis mostani küldetésével hat fős legénységet és 16 tonnányi felszerelést szállít az űrállomásra, köztük az említett nagy napelemtábla-rendszert, amely ugrásszerűen megnöveli az ISS energiaellátását. Már most felmerült, hogy a küldetést meghosszabbíthatják egy vagy két további nappal.

Kereszturi Ákos