Landolt a Discovery

Vágólapra másolva!
A Discovery űrrepülőgép szerdán magyar idő szerint 19.01-kor simán landolt a floridai Kennedy Űrközpontban. Az STS-120 jelű küldetés során - amely a 23. shuttle-repülés volt a Nemzetközi Űrállomáshoz - mindkét fontos feladatot sikeresen elvégezték az űrhajósok: csatlakoztatták az újonnan felszállított Harmony modult, és befejezték a P6 napelemtábla átszerelését, amelyen az elszakadt részt "összefércelték".
Vágólapra másolva!

Mint arról korábbi összeállításainkban részletesen olvashattak, a Discovery jelenlegi küldetésének egyik fontos feladata a Harmony nevű új modul felszállítása volt a Nemzetközi Űrállomásra (ISS). A modult sikeresen kiemelték a raktérből, majd csatlakoztatták is átmeneti helyére. Belső rendszereit felélesztették, azonban a feladat ezzel nem ért véget.

A Harmony ugyanis jelenleg nem a végleges helyén található, a Discovery leválása után fogják áthelyezni arra a dokkolóegységre, amelyen keresztül eddig maga az űrrepülőgép kapcsolódott az űrállomáshoz. A Harmony révén az ISS tovább bővül: legkorábban 2007 decemberében érkezhet meg és csatlakozhat hozzá az európai Columbus kutatómodul, majd jövőre a japán Kibo modul.

A napelemtábláknál ismét adódott probléma. A jelenlegi küldetés másik fontos feladata az átmeneti helyen lévő, P6 jelű szegmens áthelyezése volt végső pozíciójába. Ehhez még hónapokkal ezelőtt össze kellett csukni az adott napelemet, de a művelet során az egyik szárnya beakadt. Végül megoldották a problémát, és a mostani repülésen a rendszer végső helyére került. A kinyitásnál azonban ismét probléma lépett fel: egy nagy szakadás mutatkozott ott, ahol korábban beakadt a rendszer.

A nepelemtábla kinyitását ezért átmenetileg megállították. Ha így hagyják, akkor is képes lett volna a maximális árammennyiség 95%-át megtermelni. Bár ez is elegendő lenne a feladatok ellátásához, a napelemeket forgatják, hogy állandóan a legtöbb napfény érje őket - ehhez pedig a teljesen nyitott állapot a legstabilabb térbeli helyzet.

A problémát november 3-án, a negyedik űrsétán oldották meg. A napelemtábla elszakadt részét néhány apró fémkapoccsal összerögzítették, majd teljesen kinyitották. A teljes művelet 7 óra 19 percen keresztül tartott.

A feladat nem volt egyszerű, mivel a robotkar végén lévő asztronauta alapesetben nem érte volna el a sérült helyet a hosszú napelemtáblán. A megoldást az űrrepülőgép külső felületén lévő sérülések vizsgálatára szolgáló rúd adta, ezzel toldották meg a robotkart. Az így létrehozott rendszer már el tudta juttatni az asztronautát a szükséges pozícióba. További veszélyforrás volt, hogy ebből a helyzetből több mint fél óra alatt lehet csak visszajutni a légzsiliphez - ami valamilyen váratlan probléma esetén hosszú idő. Ezt a kockázatot azonban vállalták az űrhajósok. Apró szépséghiba, hogy a munka során valamikor elveszett egy rögzítéshez szolgáló fogó az űrben, tovább gyarapítva az űrszemét mennyiségét.

Forrás: NASA

Scott Parazynski a meghosszabbított robotkar végén (NASA)

A Discovery november 6-án vált le az űrállomásról, majd körberepülte az ISS-t, hogy látványosan dokumentálhassák a szerelések eredményét. Az űrrepülőgép távolodása során jelentkezett egy kisebb számítógépres probléma a Discoveryn, de ez nem okozott komoly gondot. Az űrrepülőgépen Clay Anderson elhagyta az űrállomást, helyette Daniel Tani maradt az ISS fedélzetén.

Az alábbi képen az űrállomás látható, amelyet a távolodó Discoveryről készítettek. A jobb oldalon a P3, P4, P5 és P6 szegmensekhez tartozó napelemszárnyak látszanak, míg balra csak az S3, S4 szegmens és a hozzájuk tartozó napelemek figyelhetők meg. A bal szárnyról az S5 és S6 szegmens még hiányzik.

Forrás: NASA

A Nemzetközi Űrállomás jelenlegi állapota. A kép nagyméretű változatának letölése (NASA)

Forrás: EPA/NASA

A Discovery űrrepülőgép szerdán magyar idő szerint 19.01-kor simán landolt a floridai Kennedy Űrközpontban

Az űrállomáson nem áll meg a munka. Whitson and Malenchenko november 9-re tervez űrsétát a Harmony áthelyezésének előkészítésére. A modult a tervek alapján november 12-én mozgatják át a robotkarral. Ezután november 20-án és 24-én két további űrsétával csatlakoztatják a Harmonyt az űrállomás ellátórendszereihez. Ha minden a tervek szerint halad, az európai Columbus modul akár idén decemberben csatlakozhat az ISS-hez.