A Himalája - a hét műholdképe

Vágólapra másolva!
Európa és környékének műholdképei mellett ezentúl a NASA képarchívumának érdekességei is megjelennek sorozatunkban. Először az indiai szubkontinens és Ázsia gigantikus ütközőzónájába, a Himalájába látogatunk.
Vágólapra másolva!

Földünk legmagasabb lánchegysége, a nyolcezres csúcsokat sorakoztató Himalája valóban a fent említett két terület ütközésének köszönheti létét és nagyságát. A szárazföldi kőzetlemezek ütközése óriási, több száz kilométer széles hegyláncot gyűrt fel.

Műholdképünkön azt is láthatjuk, hogy a Himalája emellett éghajlatválasztó is a déli lábainál hömpölygő Gangesz síksága és a tőle északra elterülő, 4-5000 méter magas tibeti fennsík között.

A Gangesz lapálya, India egyik éléskamrája alig emelkedik a tengerszint fölé; a zöldellő ültetvényeket át- meg átszövik a hegyvidékről érkező, egyenként is a Duna méretét elérő folyók. A síkság keleti részén füst homályosítja el a tájat. Észak felé haladva az alacsonyabb hegyvidékek következnek. Itt az erdők zöldje uralkodik, havat még nem találunk.

Forrás: ELTE

Ez a terület már egy másik állam, Nepál területe. Ez az ország a Himalája havas régiójának déli peremén levő gerincvonalig, a nyolcezres csúcsok sorozatáig tart, ettől északra már a Kína által 1950-ben elfoglalt Tibetet találjuk. A Himalája pereme délen hirtelen ugrik a magasba, a tibeti oldalon viszont csak lassan lejt. Hogy a térszín lassan veszt magasságából, azt az mutatja, hogy észak felé egyre több helyütt bukkan elő a csupasz kőzet és talaj a hó alól.

Forrás: ELTE

A Himalája magas gerince azonban nem fő vízválasztó. Észrevehetjük, hogy a Gangesz mellékfolyóinak völgyei (sőt a kép nyugati szélétől még nyugatabbra maga a Gangesz is) mind áthatolnak a legmagasabb hegyek által kijelölt vonalon, a világ legmélyebb völgyeit vájva ezzel a hegyláncba. Földünk legmagasabb hegye, a 8850 méter magas Csomolungma (Mt. Everest) a kép keleti szélén túl található.

A TERRA műhold MODIS-rendszerének képe február 18-én készült.

Timár Gábor - Kern Anikó (ELTE)