Műholdképen a közelgő hidegfront

Vágólapra másolva!
A meteorológusok által előrejelzett hidegfront megérkezett: legfrissebb műholdfelvételünkön látszik, hogy kedden kora délután felhőzete már elérte a Dunántúlt. A front előtti forró levegőt erdő- és bozóttüzek füstje szürkíti.
Vágólapra másolva!

Az északnyugatról érkező hidegfront felhőzete előtt, nagyjából a kép közepén, a felhőzet szélén láthatjuk a Balaton türkiz foltját, tőle keletre a Duna és a Tisza vonalát. A felhősávtól délkeletre mindenütt tüzek füstje látszik, a legtöbb a Balkánon, a Déli-Kárpátokban és Olaszországban, de egy jellegzetes füstzászló emelkedik Borsod-Abaúj-Zemplén megye déli részén is. A füst iránya mindenütt a helyi, leginkább délnyugatról fújó szél irányát jelzi.

Forrás: ELTE

A Terra műhold MODIS-rendszerének felvételét július 24-én fél egykor rögzítette az ELTE műholdvevő állomása.

Timár Gábor - Kern Anikó (ELTE)