Megkövült erdőt találtak a Bükknél

Rendkívül ritka ősmaradványok kerültek elő a bükkábrányi lignitbánya területén: 15 darab, élethelyzetben megőrződött mocsárciprus törzsére bukkantak a bányászok. A hatalmas fák ott állnak, ahol több millió évvel ezelőtt meghaltak. A kutatóknak sietniük kell a vizsgálatokkal, mert a felszínre került törzsek gyorsan pusztulnak.

Körülbelül 12 millió évvel ezelőtt, a földtörténeti középső-miocén kor után a Kárpát-medence területe fokozatosan elveszítette az összeköttetést a Földközi-tenger elődjével, és először csökkent sósvízi (szarmata), majd édesvízi (pannon) környezetek alakultak ki. Az így létrejött Pannon-tó medencéjét fokozatosan feltöltötték az északról érkező folyódelták üledékei, emiatt a tó északi partja fokozatosan tolódott dél felé. A deltasíkság körülbelül 8 millió évvel ezelőtt érte el a mai Bükkábrány területét. A lapos tóparti területeken hatalmas mocsarak terpeszkedtek. A mocsarak területén és környékén élt növényzetből alakult ki a hatalmas készleteket tartalmazó lignittelep. A fenyőfélék, a tölgy, a bükk, a platán és a juhar mellett az egyik leggyakoribb erdőalkotó a Taxodium (mocsárciprus) volt.

Tekintse meg az új leletről készült képgalériánkat!

A lignittelepben és a meddőrétegekben eddig is találtak összenyomott fatörzs- és ágmaradványokat Bükkábrányban és Visontán is. A közelmúltban azonban igen ritka leletegyüttesre bukkantak bányászat közben: egy Taxodium-erdő szálban álló fatörzsei bukkantak elő. A mintegy 100 x 100 méteres területen 15 fatörzset ástak elő a markolók. A fák közvetlenül a lignittelep tetején helyezkednek el, így feltételezhetjük, hogy a kőszénmocsár életének egyik utolsó pillanatát láthatjuk. A fákat szürke színű, jól osztályozott homok veszi körül. Ez az ún. folyóshomok látványos "hordalékkúpjaival" a fatörzsek közötti terület egy részét is elfoglalja.

A Bükk-hegység déli előterében, Bükkábrány község határában található Magyarország egyik legnagyobb külszíni bányája, ahol 1984 óta termelik a késő-miocén korú lignitet

A Taxodiumok megőrződött törzsrészeinek teteje a szürke és a fölötte települő sárga homok határával esik egybe. A mocsarat és a fatörzseket a szürke homok hirtelen temette be; talán egy hatalmas vihar eredményeképpen halmozódott át a tóparti dűnesor üledéke. A fatörzsek be nem temetett részei később az erózió áldozatává váltak: a mocsárciprusok kisebb darabjai a fedő sárga homokban figyelhetők meg, de már nem szálban állva, hanem vízszintes helyzetben összesodródva.

Mocsárciprus-törzsek és a rétegsor: alul a lignittelep, középen a törzseket tartalmazó szürke homok, felül a fedő sárga homok

A fatörzsmaradványok jellegzetes alakjuk és az eddigi vizsgálatok alapján egyértelműen a mocsárciprusokhoz tartoznak. Ma élő képviselőik (például a floridai mocsarakban) 30-40 méter magasra nőhetnek, törzsük átmérője akár a 3 métert is elérheti. Alul kiszélesedő gyökérrendszer akadályozza meg a fa kidőlését. Élőhelyük az évszakosan vízzel borított mocsár vagy az ártéri síkság. Nagyon jellegzetesek a léggyökereik, amelyek a fa körül bukkannak felszínre a vízből vagy a talajból.

A bükkábrányi törzsmaradványok 4-6 méter magasak, átmérőjük eléri a 1,5-3 métert. Évgyűrűik nagyon sűrűn helyezkednek el, az egyik 80 cm-es átmérőjű törzsben például 400 évgyűrűt számoltak meg. A sűrű évgyűrűrendszer és a magas gyantatartalom miatt a mocsárciprusok általában jól ellenállnak a gombáknak és a rovaroknak. Néhány törzsön mégis korhadási nyomok észlelhetők, némelyik példánynak a közepét pannon homok vagy markazit tölti ki. A markazit (FeS2) kiválásához szükséges kén az alul lévő mocsári üledékekből származhat.

A fosszilis erdők nem kivételesen ritkák az ősmaradványok között, szinte minden földtörténeti korból ismerünk ilyen leleteket. Ezek azonban szinte mindig átkovásodott állapotban álltak ellen évmilliókon keresztül a fizikai és a kémiai hatásoknak. A bükkábrányi Taxodiumoknál viszont az eredeti faanyag fosszilizálódott, kovásodás nélkül.

Mai mocsárciprus-erdő Kaliforniában (USA)

Ez a különlegesség okozza a leletek vesztét is. A sejtfalakat szilárdító, rugalmas cellulóz nagyrészt lebomlott, csak a plasztikus lignin őrződött meg. Emiatt a bányanedves állapotban felszínre került törzsek a kiszáradás közben gyorsan repedeznek, és vékony darabokra hullnak szét. A környező homok eltávolítását követően azonnal elkezdődött a fák kiszáradása. Kezdetben attól tartottak a szakemberek, hogy a fatörzseket leginkább a bányászat fenyegeti, de a kiszáradás miatti szétforgácsolódás már korábban véget vet a történetnek.

A teljes megsemmisülés előtt azonban a geológusok számos vizsgálat elvégzését tervezik dr. Kázmér Miklós (ELTE Őslénytani Tanszék) és dr. Hably Lilla (Magyar Természettudományi Múzeum Növénytára) irányításával. Ezek között szerepel a fafajok taxonómiai meghatározása; a szürke homok üledékföldtani vizsgálata a betemetődés mechanizmusának megismerésére; a fák korának és egyidejűségének, valamint az éghajlati viszonyok (pl. évszakosság) megállapítása az évgyűrűk alapján. A kutatómunka és a bányaművelés miatt a leletek a helyszínen nem látogathatók.

Dulai Alfréd

* * *

Más híres hazai ősmaradványok

A magyarországi "dínórajongók" nagy bánatára a hüllők uralmával jellemezhető földtörténeti középidőben, vagyis a triász, a jura és a kréta időszakok idején szinte kizárólag tengeri képződmények rakódtak le a mai Magyarország területén. Emiatt aztán bővelkedünk a tengeri szervezetek ősmaradványaiban (pl. ammoniteszekben, csigákban, kagylókban), viszont alig-alig fordulnak elő az egykori szárazföldön élt élőlények fosszíliái.

Néhány apróságot azonban mi is "fel tudunk mutatni", például nekünk is vannak dinoszauruszoktól származó lábnyomaink (lásd az alábbi képen).

Az első lábnyomokat még 1966-ban találták a Pécs melletti vasasi külfejtésben, az alsó-jura korú fekete kőszén meddő rétegeinek felszínén. Később Komló környékéről is hasonló leletek kerültek elő, így kapta a mecseki dinoszaurusz a Komlosaurus carbonis nevet. A mecseki őshüllők mocsaras, lápos tengerparton éltek, mintegy 190 millió évvel ezelőtt. A mintegy 15 cm hosszú, háromujjú lábnyomaik őrződtek meg mindössze az időközben kőzetté szilárdult iszapban. A lépéshosszuk alapján feltételezhető, hogy maga az állat legfeljebb három méteres lehetett.

Az első hazai "dínócsontok" 2000-ben kerültek felszínre, de a várakozásokkal ellentétben nem a Mecsekben. A Hungarosaurus tormai névre keresztelt hüllők közel 4 méteres páncélos dinoszauruszok voltak, és a mai Bakony-hegységet járták 85 millió évvel ezelőtt.