Néhány deciméter magasak a világ legnehezebb hegyei

Egy új modell alapján 10-100 centiméter magas, de akár a Szaturnusszal megegyező tömegű hegyek lehetnek a neutroncsillagok felszínén.

Az általános relativitáselmélet értelmében a nagytömegű, aszimmetrikus és gyorsan forgó objektumok gravitációs hullámokat bocsátanak ki mozgásuk során. Ehhez ideális jelöltek a neutroncsillagok, amelyek hatalmas tömegük és sűrűségük révén erős gravitációs térrel bírnak, emellett rendkívül gyorsan pörögnek. A modellek alapján azonban az erős gravitációs tér miatt alakjuk a gömbhöz nagyon közeli lehet, így nem kelthetnek erős gravitációs hullámokat.

Matthias Vigelius és Andrew Melatos (Univeity of Melbourne) számításai alapján azonban egyes neutroncsillagok a korábban feltételezettnél lényegesen szabálytalanabbak lehetnek. A fenti kutatók abból a helyzetből indultak ki, amikor egy neutroncsillagra anyag áramlik át társáról, egy átlagos csillagról. A jelenleg leginkább elfogadott modell szerint az anyag a neutroncsillagnak főként az egyenlítőhöz közeli térségében zuhan a felszínre. Az új modell alapján azonban a mágneses tér olyan erősen befolyásolja az anyag mozgását, hogy az ionizált gáz az erővonalak mentén a sarkvidéki területekre hullik.

Emiatt mindkét póluson egy-egy hegy jellegű kiemelkedés nő, amelyet az erős gravitációs tér megpróbál kilapítani - azonban a mágneses tér a szimulációk alapján ezt nem engedi. Elméletileg akár a Szaturnusszal megegyező tömegű hegyek is keletkezhetnek a sarkokon, amelyek anyaga főként neutronokból áll. Ezek igen laposak, 2-3 kilométer átmérőjűek és csak 10 centiméter, maximum 1 méter magasak lehetnek.

A gyakorlatban előfordulhat, hogy a neutroncsillag forgástengelye és a mágneses tengelye nem esik egybe. Ekkor a hegy nem pontosan a forgás szerinti póluson növekszik, hanem ahhoz képest kissé aszimmetrikus helyzetben. Ilyenkor az egyenetlen tömegeloszlás a forgás révén erős gravitációs hullámokat kelthet. Erősen instabil tömegeloszlásnál az a helyzet is előállhat, hogy a forgó neutroncsillagot, avagy annak külső burkolatát "elhúzza" a kiemelkedés, "lejuttatva" azt az egyenlítő vidékére. A modellek alapján a forgó neutroncsillagokon lévő hegyek által keltett gravitációs hullámokat akár mai műszereinkkel is megfigyelhetjük.