Dráma a Magellán-felhőben - szupernóvák közé préselődött csillaghalmaz

Három szupernóva lökéshulláma közé szorult csillagközi anyagfelhőben született csillagokat vizsgáltak egy szomszéd galaxisban. A Chandra-röntgenteleszkóppal az eddigi leghosszabb, 31 órás felvételt rögzítették a területről. 

A Chandrával galaktikus szomszédunkban, a Nagy Magellán-felhőben lévő egyik aktív csillagkeletkezési térséget vizsgálták. A felvételeket rekordnak számító időtartamon keresztül rögzítették: 1999 és 2006 között több alkalommal összesen 31 órán át detektálta az űrteleszkóp a röntgensugárzást, így sikerült minden korábbinál részletesebben megörökítetni a nagyenergiájú hullámhosszakon.

A kérdéses térség a 30 Doradus nevű csillagkeletkezési régió, amelyben fiatal, nagytömegű égitestek találatók. Intenzív csillagszelük közreműködik a csillagközi anyagban megfigyelt hatalmas buborékok kialakításában. A régióban előforduló a buborékok és a millió fokos hőmérsékletű plazma létrehozásában azonban korábbi szupernóva-robbanások játszották a főszerepet.

A Naptól 160 ezer fényévre lévő, Tarantula-ködnek is nevezett képződmény átmérője 800 fényév. Erősen sugárzó belsejében, három hatalmas buborék metszéspontjában található az R136 jelzésű, 1-2 millió éves csillaghalmaz. Az itt lévő égitestek később születtek, mint a három buborékot fújó, majd felrobbanó csillag.

Elképzelhető, hogy ez a három lökéshullám a tér egy pontján összeütközve alakította ki az R136 halmazt: a "csillagközi dráma" során a három egymás felé táguló buborék közötti térségben rekedt por és gázanyag összepréselődött. A lökéshullámok ezzel indították meg a csillagkeletkezést - azaz egyes csillagok halála újak születését segítette elő, ahogyan annyi más helyen a Világegyetemben. Idővel az R136 nagy égitestei is fellángolhatnak szupernóvákként.

A Chandra megfigyeléseiből készült mozaikkép, amelyen a vörös a kisebb, a zöld a közepes, a kék pedig a legnagyobb energiájú röntgensugarakat jelöli. A képen látható összefüggő, világos alakzatok az egyes buborékokban lévő forró, röntgensugárzó gázt jelölik. Pontos helyzetüket az első animáció mutatja, lásd lent (NASA/CXC/Penn State/L.Townsley, et al.)

Az aktív csillagkeletkezési zóna közelről látványosabb lehet, mint a mellékelt felvételeken. Ha csak annyira lenne távol, mint az Orion-köd (azaz százszor közelebb volna, mint ahol valójában található), az erősen sugárzó térség 30 fok átmérőjűnek, a teleholdnál 60-szor nagyobbnak mutatkozna, fénye pedig árnyékot vetne az éjszakában.

A buborékok helyzete a röntgenfelvételen (NASA/CXC/Penn State/L.Townsley, et al.)

A Nagy Magellán-felhő és a 30 Doradus csillagkeletkezési régió (NOAO/AURA/NSF/S.Points, C.Smith & MCELS team)