Az első ismert vemheskövület alapján a szárazföldön szültek az ősbálnák

Egy Pakisztánban felfedezett ősbálna-magzat pozíciója azt sugallja, hogy a korai bálnák a szárazföldön szülhették meg utódaikat. Az első ismert terhes ősbálna és meg nem született borja maradványait amerikai paleontológusok találták meg.

A 48 millió éves magzat olyan helyzetben van anyja testében, hogy születéskor a feje bukkanjon ki először. Ez a szárazföldi emlősökre jellemző, feltehetően azért, hogy az újszülöttek azonnal tudjanak lélegezni megszületésük után. Ezzel szemben a tengerben szülő emlősöknél a farokrész bújik ki először, valószínűleg amiatt, hogy elkerüljék a megfulladást.

A kutatók szerint ez a lelet alátámasztja azt az elképzelést, hogy a korai bálnák, vagyis a Protocetidák (lásd az első képen) kétéltű állatok voltak, amelyek az óceánokban táplálkoztak, de kijöttek a partra aludni, párosodni és szülni. Vagyis ezek valóban átmeneti állapotban voltak a teljesen szárazföldi és a teljesen tengeri életmód között.

A Protocetidák 49-37 millió évvel ezelőtt éltek. Átlagos testhosszúságuk 2 és 5 méter között változott. Négy végtagjuk volt, megnyúlt lábakkal és kis méretű patákkal, amelyek lehetővé tették számukra, hogy a parton szaladgáljanak. Az ősmaradványok arra utalnak, hogy ez a csoport a párosujjú patásokból fejlődött ki (University of Michigan)

A kutatók a pakisztáni Habib Rahi formációban bukkantak rá az új csontmaradványokra. Ezt a területet egykor tenger borította, és már korábban is kerültek elő innen olyan korai bálnamaradványok, amelyek a szárazföldről a tenger felé tartó átmenetet jeleztek. A kutatók a nőstény bordái közé "befészkelve" találták meg a fosszilizálódott magzatot, míg a közelükben egy hím példány csaknem teljes csontváza került elő. Így gyakorlatilag a "teljes család" ismertté vált az új fajba (Maiacetus inuus) sorolt állatoknál.

A most megtalált egyed már nagyon közel volt a szülés pillanatához, becslések szerint a magzat körülbelül 66 centiméteres lehetett. Korábban is találtak már fiatal bálnaegyedekhez tartozó csonttöredékeket, ez a magzat azonban teljes, és ráadásul kiváló állapotban őrződött meg.

A nőstény bálna és a magzat (kékkel jelölve) maradványa arra utal, hogy a korai bálnák a szárazföldön szülhették meg borjaikat (University of Michigan)

A terhesség miatt a nagyobb példányt könnyű volt nőstényként azonosítani. A közelben talált másik felnőtt 2,6 méter hosszú volt, míg a testsúlyát 390 kilogrammra becsülik az amerikai kutatók. Ez utóbbi nagyobb mérete, nagyobb fogai és a medence szerkezete alapján tudták a hímek közé besorolni. A fogak és a csontok kifejlődése arra utal, hogy felnőtt példányról van szó. Mivel a hím csak 12%-kal volt hosszabb a nősténynél, a hímek között valószínűleg nem volt intenzív harc az erőforrásokért, mivel az a nagyobb méretű példányokat részesítette volna előnyben.

Néhány paleontológus úgy gondolja, a lelet ellenére túl korai még arra következtetni, hogy a korai bálnák a szárazföldön szültek. A mai vízilovak, amelyek közeli rokonai a bálnáknak, mind a szárazföldön, mind a vízben szoktak szülni, és néhány publikált adat szerint a lábak jelennek meg először a szülésnél. Emiatt nem biztos, hogy a magzat pozíciója és a születési környezet közötti korreláció egyértelmű.