Negyvencentis fogai voltak a ragadozó ősbálnának

A miocén kori ragadozó bálnák fogait eddig is számos lelőhelyről ismertük. A 12-13 millió éves perui kőzetekből most koponyája és állkapcsa is előkerült. Hatalmas fogai és erőteljes harapása miatt a miocén sziláscetek állandó rettegésben élhettek.

A rotterdami, a párizsi, a pisai, a limai és a brüsszeli Természettudományi Múzeum, valamint az Utrecht Egyetem kutatói fedezték fel és írták le a Nature legújabb számában a Leviathan melvillei névre hallgató középső-miocén bálnát. A nemzetségnév egy mitikus tengeri szörny héber nevéből (Livyatan) származik, míg a fajnév a Moby Dick szerzőjére, Hermann Melville-re utal. A kihalt ragadozó faj hatalmas fogakkal és a paleontológusok szerint minden idők legnagyobb harapásával rendelkezett a Tetrapodák között.

A 12-13 millió éves állat maradványait Peruban találta meg 2008-ban a Rotterdami Természettudományi Múzeum fosszilis emlősökkel foglalkozó munkatársa. Klaas Post szó szerint belebotlott a csontokba a dél-perui Pisco-Ica sivatagban tett rövid expedíciójuk során. A koponya és az alsó állkapocs nagyméretű töredékei nagyon jó megtartásúak, a hatalmas fogak pedig nemcsak alakjukkal hasonlítanak az elefántagyarra, de a méretük is vetekszik azzal. A leleteket a Limai Természettudományi Múzeumba szállították, ahol a preparálás után kiállításon is bemutatják őket. A leletek jelentőségét az adja, hogy nagyméretű bálnafogakat számos miocén lelőhelyen találtak már eddig is világszerte, a koponya- és állkapocsmaradványok azonban igen ritkák voltak.

Az állat koponyájának méretei egy emberhez képest

A részletes vizsgálatok során kiderült, hogy a 3 méter hosszú, 1,9 méter széles koponya, az állkapcsok és a fogak egy 13-18 méter hosszú ragadozó ámbráscethez tartoztak. A fogak valóban gigantikus méretűek: átmérőjük eléri a 12 centimétert, míg a hosszuk meghaladja a 36 centimétert. Kilenc fogat találtak a koponya mindkét oldalán, az alsó állkapcsokban pedig 11 fog helyezkedett el. Ezzel a fogazattal a Leviathan ügyes ragadozó lehetett, és a kutatók szerint a nagy bőségben előforduló sziláscetekkel táplálkozott. Ezeknek a bálnáknak a zsírja magas kalóriaértékkel rendelkezett, így kielégítette a Leviathan táplálékszükségletét.

Az (A)-(C) jelű fogak a Leviathanhoz tartoztak, mellette (D) egy mai ámbráscet és (E) egy gyilkos bálna foga

A ma élő ámbráscet (Physeter macrocephalus) az egyik legnagyobb ismert ragadozó. Ez azonban teljesen eltérő táplálékforrást és táplálkozási módot választott magának: nagy mélységben táplálkozik tintahalakkal, melyeket beszippant a szájába. Emiatt a modern ámbráscetnek a fogazata is jelentősen eltér a fosszilis fajétól: jóval kisebb fogak helyezkednek el az alsó állkapocsban, míg a felső állkapcsok gyakorlatilag fogatlanok. A jelek szerint ez nem volt rossz választás, hiszen a Leviathanhoz hasonló ragadozó bálnák nem élték túl a késő-miocénben bekövetkezett lehűlést, a modern ámbráscetek evolúciós vonala viszont az eltérő menünek köszönhetően napjainkig kitartott. A hatalmas ragadozó cetek megjelenése a miocénben egybeesett a sziláscetek változatossá válásával és a méretük növekedésével. A Leviathannak csúcsragadozóként (a vele egyidejűleg élt hatalmas Carcharocles megalodon cápával együtt) jelentős befolyása volt a miocén tengeri életközösségek szerkezetének és táplálékláncának a szabályozásában. Napjaink tengereiben ugyanezt a szerepet a gyilkos bálna (Orcinus orca) tölti be.