Katasztrofális az óceánok helyzete

A világóceán ökológiai állapotát eddig is aggasztónak ítélte meg a szakemberek többsége, de egy most közzétett jelentés szerint a helyzet tragikus. A nemzetközi kutatókból álló bizottság előzetes közlése szerint az óceánokban a történelem előtti idők nagy kihalásaihoz hasonló fajpusztulás mehet végbe egy emberöltőn belül.

Az óceánok állapotának felmérésre létrehozott nemzetközi program (International Programme on the State of the Ocean, IPSO) és a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) hat országból származó 27 vezető tengerkutatóból álló bizottsága most hozta nyilvánosságra előzetes jelentését az áprilisban Oxfordban tartott üléséről. A bizottság által közzétett kutatási anyag több mint lesújtó. A tengerek állapota sokkal gyorsabban romlik az eddigi előrejelzéseknél. Ennek oka, hogy a sok, önmagában is súlyos különálló megpróbáltatás hatása összegződik. Az óceánokat károsító legsúlyosabb stresszhatások közé tartozik többek közt az éghajlat-felmelegedés, a tengervíz savasodása, a kiterjedt kémiai környezetszennyezés és az óriási mértékű túlhalászás.

A bizottság szerint a fajok várható kihalása - amely a nagy halaktól a parányi korallokig mindenféle élőlényt érint - közvetlenül összemérhető a földtörténet folyamán eddig lezajlott öt nagy tömeges fajpusztulással, amelyek idején az élőlények nagy része eltűnt a Földről (lásd a keretes írásunkat).

A bizottság tagjai áttekintették a tengerek kutatásával foglalkozó valamennyi szakterület legutóbbi eredményeit, és ebből vonták le következtetéseiket. A bizottság szerint az óceánok leromlásának sebessége és mértéke sokkal gyorsabb, mint ahogy azt bárki előre jelezte. A beazonosított negatív hatások többsége felülmúlja az eddigi legpesszimistább jóslatokat. A globális jelentőségű kihalás talán már el is kezdődött.

"Az eredmények sokkolóak" - mondja Alex Rogers, az Oxfordi Egyetem természetvédelmi biológus professzora, az IPSO tudományos igazgatója. "Amint figyelembe vettük annak halmozott hatását, amit az emberiség az óceánokkal művel, a következményekről kiderült, hogy sokkal súlyosabbak, mint azok, amelyeket külön-külön nézve észleltünk."

Az éghajlatváltozásnak például az egyik legegyértelműbb és legjelentősebb hatása a világ óceánjaira, amit az élőhelyformáló fajokra - korallokra, tengeri füvekre, mangrove és sós mocsári növényzetre, valamint az osztrigákra - kifejt. Ezek az élőlények sok ezer más faj számára szolgálnak élőhelyként, és többségüknek nélkülözhetetlenek a fennmaradáshoz. Így például a korallok kifehéredése és pusztulása az emelkedő hőmérséklet miatt már most csökkentette a korallszirti halak és más élőlények sokféleségét (biodiverzitását) és egyedszámát.

A tengeri jégtakaró - akárcsak másutt a korallzátonyok és a hínárerdők - meghatározó a sarkvidéki óceánok biodiverzitásának kialakításában. A tavaszi olvadás befolyásolja a fitoplankton-virágzás idejét, és ily módon befolyásolja a sarkvidéki tengeri táplálékhálózatok dinamikáját. A tenger jege sokféle madár és emlős életében is fontos szerepet játszik. Időleges vagy állandó felszínt képez, helyet biztosítva a táplálékszerzéshez, a szaporodáshoz vagy a vándorláshoz. Sok sarkvidéki emlősre jelentős létszámcsökkenés vár. A jegesmedvék 2100-ra elveszítik jelenleg 1 millió négyzetkilométeres tavaszi élőhelyük 70 százalékát. A jégtől függő antarktiszi élőlények, így a pingvinek és a fókák egyedszáma is csökken, sőt a fokozott antarktiszi felmelegedés miatt egyes fajokra a kipusztulás várhat.

Partra sodródott döglött teknős

További különösen érzékeny vidék a Déli-óceánnak is nevezett, a 60. déli szélességi kör és az Antarktisz közötti, önálló áramlási rendszerrel bíró víztömeg, valamint a Csendes-óceán északi-sarkvidéki része. Itt a savasodás megbontással fenyegeti a fontos táplálékláncokat azzal, hogy megnehezíti a Pteropoda nevű apró tengeri csigák életét. Ezek a kis halak kedvenc táplálékai, amelyek viszont a nagyobb halakat, pingvineket, bálnákat és tengeri madarakat táplálják. Az óceánok savasodása miatt a pteropodák nem jutnak elegendő, az új héj építéséhez nélkülözhetetlen karbonátionhoz, ráadásul a savasodás még a meglévő héjat is károsítja.

A jelentés a következőket írja: "A növekvő hipoxia (alacsony oxigénszint - a szerk.) és anoxia (teljes oxigénhiány az úgynevezett óceáni halálzónákban) az óceán melegedésével és savasodásával kombinálva az a három tényező, amely jelen volt a földtörténet valamennyi tömeges kihalási eseményénél. Erős tudományos bizonyíték támasztja alá, hogy ezek a faktorok újra kombinálódnak a világóceánban. Ráadásul ezek hatását még több jelentős stresszor súlyosbítja. A tudományos bizottság azt a következtetést vonta le, hogy az új kihalási esemény elkerülhetetlen, ha a károsodás jelenlegi görbéje továbbra is ilyen irányba tart."

A bizottság a következő tényeket emelte ki:

• Az óceánok által elnyelt szén szintje már most sokkal nagyobb, mint a tengeri fajok legutóbbi tömeges kihalásakor, úgy 55 millió éve volt, amikor a mélytengeri fajok egyes csoportjainak 50 százaléka eltűnt a Földről.
• Egyetlen korallkifehéredési esemény 1998-ban elpusztította a világ trópusi korallzátonyainak 16 százalékát.
• A túlhalászat miatt egyes kereskedelmi halak állománya több mint 90 százalékkal csökkent.
• Az új kutatások azt mutatják, hogy az olyan környezetszennyező anyagok, mint az égésgátló vegyszerek és a mosószerekben lévő szintetikus illatanyagok, már kimutathatók a sarkvidéki tengerekben is. Ráadásul ezeket a vegyszereket magukba szívják az óceánban lebegő parányi műanyag részecskék, ezeket pedig azután megeszik a tengeri élőlények.

"A világ vezető oceanológiai szakemberei meglepetéssel szembesülnek az általunk látott változások ütemével és nagyságával" - mondta Dan Laffoley, az IUCN vezető tengertudományi és -védelmi tanácsadója. "A jövő óceánjának hatalmas kihívásokkal kell szembenéznie, de az előző generációkkal ellentétben mi most tudjuk, mi a teendő. Nem lehet tovább halogatni bolygónk kék szívének a megmentését."

A jelentés következtetéseit még a héten az ENSZ elé tárják New Yorkban, amikor a küldöttségek elkezdik annak megvitatását, hogyan reformálják meg az óceánokat érintő irányítást.

Az eddigi öt nagy kihalás

1. Ordovícium végi kihalás (440-450 millió évvel ezelőtt): a második legnagyobb kihalás a földtörténet során, amikor két lépcsőben a rendszertani családok 27%-a, a nemzetségek 57%-a tűnt el. A kihalásban elsősorban a jégkorszakkal együtt járó nagy lehűlés játszotta a főszerepet. A sarkvidéki jégtakaró képződése miatt jelentősen lecsökkent a tengervízszint, és nagyon sok sekélytengeri terület került szárazra.
2. Devon végi kihalás (360-375 millió évvel ezelőtt): kisebb kihalási események elnyúlt sorozata, amely mintegy 15-20 millió évig tartott, és ezalatt eltűnt az akkori élővilágot képviselő nemzetségek fele, és az ismert fajok mintegy 70%-a. A leginkább érintettek a tengeri bentosz szervezetek voltak, mint például a zátonyépítő Tabulata korallok és Stromatoporidák, de az áldozatok közé tartozott számos devon időszaki páncélozott hal is.
3. Perm végi kihalás (251 millió évvel ezelőtt): a földtörténet legnagyobb ismert kihalási eseménye, amely során a nemzetségek 83%-a halt ki. Erősebben sújtotta a tengeri élővilágot, ahol a fajok 96%-a tűnt el, szemben a szárazföldek 70%-os kihalási arányával. A rendkívül súlyos kihalások miatt az élővilág újjáéledése is tovább tartott, mint a többi esetben. Az esemény elején a fokozatos környezeti változások játszották a főszerepet, később a szibériai bazaltvulkanizmus járhatott katasztrofális következményekkel.
4. Triász végi kihalás (200 millió évvel ezelőtt): az ismert nemzetségek csaknem fele eltűnt. A tengerekben a legjelentősebb csapást az ammoniteszek és a konodonták szenvedték el. Ez a kihalási esemény tette lehetővé, hogy a dinoszauruszok szinte vetélytárs nélkül maradtak a szárazföldön. A triász végi kihalás oka még mindig vitatott (klímaváltozás, a Pangea szuperkontinens feldarabolódása miatt fokozódó vulkáni tevékenység, esetleges kisbolygó-becsapódás).
5. Kréta végi kihalás (65 millió évvel ezelőtt): a legismertebb kihalási esemény, amely a fajok 75%-át söpörte el. A tengerekből nyom nélkül tűntek el az addig nagy számban jelen lévő ammoniteszek. A szárazföldeken a dinoszauruszok kihalása után az emlősök és a madarak kerültek előnyös helyzetbe. Bár itt is több okot felhoztak a kutatók, a legfontosabb és legvalószínűbb a Dekkán-bazaltvulkanizmus hatása és egy több kilométeres aszteroida becsapódása (Chicxulub-kráter).