A testedzéssel nemcsak a felesleges kilóktól lehet megszabadulni, hanem a DNS is elveszti azokat a kémiai módosulásait, amelyet a rárakódott metilcsoportok okoznak, állítja a Cell Metabolism szakfolyóiratban szerdán megjelent tanulmány. Ráadásul hasonló hatás figyelhető meg a sejtekben, mint ha nagy adag koffein jutna be a szervezetbe.
A DNS bizonyos helyeihez kapcsolódó metilcsoportok megléte vagy hiánya befolyásolhatja a génkifejeződést. Ezek a metilcsoportok a felelősek bizonyos szerzett tulajdonságok öröklődéséért is (epigenetikus öröklődés).
Juleen Zierath és munkatársai (Karolinska Institutet, Stockholm) a gének metilációs állapotát vizsgálták meg. Egészséges fiatalok combizmából vettek mintát biopsziával szobakerékpáron végzett edzés előtt és után. Azt tapasztalták, hogy az energia-anyagcserében részt vevő bizonyos géneknél a testmozgás eltávolította a metilcsoportokat az aktivátor (promoter) területekről, és megnyújtotta a DNS-t, ami megkönnyítette az egyes gének átírását. Az anyagcserével nem kapcsolatos géneknél nem figyeltek meg ilyen változást.
A demetiláció mértéke összefüggésben állt a testedzés erősségével. A legerőteljesebben kerékpározó önkéntesek izmából vett mintán tapasztalták a legnagyobb mértékű metilcsoport-eltávolítást a géneken. Az eredmények sok kutatót megleptek, mert eddig azt hitték, hogy a DNS-metiláció stabil, miután egy sejt egy adott felnőtt sejttípussá alakul. A mostani kutatás azonban kimutatta, hogy az alkalmi testedzés megváltoztatja az izomsejtek genomjának metilációs állapotát.
A demetiláció oka és megvalósulásának módja egyelőre még nem ismert, az viszont egyértelműnek tűnik, hogy egyes gének megfelelő működéséhez szükség van a dinamikus metilációra és demetilációra.
A kutatók másik érdekes felfedezése volt, hogy a testedzésnél megfigyelthez hasonló demetiláció játszódik le tenyésztett izomsejteknél, ha jelentős mennyiségű koffeint adnak a tenyészethez. "A koffein kalciumot szabadít fel az izomsejtek egy sejtszervecskéjéből, és ezzel valahogy utánozza az izomösszehúzódást" - magyarázta Zierath. A kalcium lehet tehát az a sejtbeli indító jel, amely aktiválja a demetilációs útvonalat, fűzte hozzá a kutató.
Zierath azonban figyelmeztet, hogy az eredmény nem jelenti azt, hogy a kávéivás helyettesítheti a testmozgást. A koffein főként a központi idegrendszeren keresztül hat, és ahhoz hogy megfigyelhessék a közvetlen hatását az izomsejteken, nagyjából 50 csésze kávéban lévő koffeinmennyiséget kellene elfogyasztani. Ez már megközelíti a halálos adagot. "A testmozgás sokkal egyszerűbb, ha engem kérdeznek" - mondta Zierath.