A magyar katonát dicsérték a németek 1942-ben

Hetven évvel ezelőtt, 1942. június 28-án indult meg az a német offenzíva, amely sorsdöntőnek bizonyult a 2. világháború kimenetelében. A Sztálingrádnál kifulladó, majd katasztrófába torkolló támadásról van szó, amelyben iszonyatos veszteségeket szenvedtek a magyar csapatok is.

Furcsa és hátborzongató hónap volt 1942 júniusa. A tengelyhatalmak, Németország és Japán hatalmas területeket uraltak Európában, Afrikában és Ázsiában: Japán 450 millió embert tartott ellenőrzése alatt. Burma és a Fülöp-szigetek elfoglalása után India keleti határát ostromolta. Sőt, a távol-keleti szigetország csapatai partra szálltak az Egyesült Államok területén, az észak-amerikai kontinenshez, Alaszkához kapcsolódó Aleut-szigeteken is.

A hónap végén a "sivatagi róka", vagyis Rommel tábornok német-olasz egységei egészen El-Alameinig nyomultak előre, kiüldözve az angolokat Líbiából. Így az Észak-Afrika és a Szuezi-csatorna sorsáról döntő csatára készülhettek a németek. A magyar lapok már arról is beszámoltak, hogy El-Alameinnél is sikeresen áttörtek Rommelék, ehelyett a valóságban a britek itt megszilárdították állásaikat, majd később, a második - és persze híresebb - El-Alamein-i csatában, 1942 októberében megfordították a küzdelem mentét, és 1943-ra összeroppantották a németeket.

A képek Sztálingrád ostroma alatt készültek

Szevasztopolnál sok időt veszítettek

De ne szaladjunk ennyire előre: a németek javára billent a mérleg 1942 nyarán Szevasztopolnál is: a Krím-félszigeten fekvő legfontosabb fekete-tengeri szovjet katonai támaszpont július első napjaiban került a németek kezébe. Az ostrom hosszát a Pesti Hírlap 25 napban jelölte meg, a háború e szakaszát sztálingrádi területi párttitkárként a szovjet oldalról lejegyzetelő Csujanov viszont 1973-as visszaemlékezéseiben 250 napos szevasztopoli ostromról beszél - közelebb járva az igazsághoz.

Mindezek alapján a tengelyhatalmak (a németek, olaszok és japánok) fölényét egyértelműnek nevezhetnénk 1942 júniusában. De voltak baljós jelek is: júniusban a japánok elveszítették négy anyahajójukat a Midway-szigeteki csatában, ezután a Csendes-óceán térségében az amerikaiak vették át a kezdeményezést.

Ami a németeket illeti, a keleti, szovjet fronton sokáig járhatatlanok voltak az utak, ráadásul a Vörös Hadsereg kemény ellenállást tanúsított 1942 első hónapjaiban (is), főleg Szevasztopol környékén. Így késett a nagy német offenzíva, és a tavaszi hadjárat helyett egyre inkább nyárra tolódott a "mindent eldöntő támadás". Pedig ekkor a németek már nem a legambiciózusabb célokat követték: nem Moszkva vagy Leningrád ellen irányították főerőiket, hanem délre-délkeletre, a bakui olajmezők, a donyecki szénmedence és a dél-orosz gabonaföldek felé. Cél volt a Volga menti szállítási útvonalak megbénítása is, ehhez lett volna szükség a folyó partján fekvő Sztálingrád elfoglalására. Mint látni fogjuk, egyik nagyobb célját sem éri majd el a német offenzíva - a donyecki szénmedencén kívül.

A német offenzíva és a magyar sajtó

A német főerők június 28-ai támadásba lendülése előtt már június 20-án folytak - magyar sajtóhírek szerint - csatározások Harkov környékén. Egy hónappal korábban itt a németek feltartóztattak egy rosszul előkészített szovjet támadást. Talán azért innen támadtak, mert a szovjetek így nehezebben realizálhatták, hogy hamarosan a német főerők (a Dél hadseregcsoport) lépnek majd be itt a küzdelembe.

A német főerők igazi támadása Dél-Oroszország és a Kaukázus ellen azért húzódott június 28-áig, mert ekkorra tudták az addig a Krímben, Szevasztopolnál lekötött erőket átcsoportosítani. Június 27-én már kezd nyilvánvalóvá válni a német főerők készülődése: a Pesti Hírlap szerint "Charkovtól délkeletre nagyobbarányú átkaroló támadás indult, amelynek során a németek bevonultak Kupjanszkba", ugyanakkor "német részről hangsúlyozzák, hogy a keleti arcvonal általános nagy támadása még nem indult meg, a Charkov körüli harcok azonban tovább folynak és terjedelmükben fokozódnak."

Ám nem lehet sokáig titkolni a harcok nagyságrendjét: "E hadműveletek célja - írta az olasz Popolo di Roma -, nem csupán az, hogy az ellenség bezárt erőit megsemmisítsék, hanem az is, hogy a német vonalat megrövidítsék. E hadműveletek alkalmasak arra, hogy későbbi fontos fejleményeknek szolgáljanak alapul. Szovjet részről is elismerik, hogy 200 német harckocsi rést ütött a charkovi szakasz orosz vonalain és a szovjet csapatokat visszavonulásra kényszerítette."

Másnap, június 28-án a Pesti Hírlap ezt írja: "Berlinben még mindig azt mondják, nem indult meg a várt nagy offenzíva (...) és a Charkovtól délkeletre folyó csata csak előkészület az általános támadásra." Ez nyilvánvalóan a szovjetek megtévesztésére szolgáló dezinformáció volt. A Pesti Hírlap végül július 2-án számol be egy német közleményről: "július elsejei kelettel most jelent meg egy rendkívül szűkszavú berlini jelentés, amely szerint 'a keleti arcvonal középső szakaszán erős német egységek támadásba indultak."

Moszkva és London: tárgyaltak-e Kelet-Európa felosztásáról?

A Pesti Hírlap 1942. június 25-én, címoldalán ezt írta: "Hírt adtunk a Göteborgs Morgenpost leleplezéséről, mely szerint London és Moszkva között titkos angol-szovjetorosz megállapodás jött léte. (...) Ez a titkos megállapodás, a híradás szerint, záradéka annak a szerződésnek, melyet Eden és Molotov kötöttek." A brit és a szovjet külügyminiszter megállapodásának öt pontja volt a Pesti Hírlap által idézett svéd újság szerint. Ezek a Szovjetunió igényeit tartalmazza a finn, balti, lengyelországi és romániai "stratégiai határokra" vonatkozóan, továbbá "bolsevista érdekterületnek jelöli meg északi Skandináviát, Csehországot, Romániát, Bulgáriát és Jugoszláviát. Biztosítja a Szovjet-Unió számára a Belt, Skagerrak, Boszporus és a Dardanellák uralmát s Nagy-Britanniával együttesen Németország, Románia, Bulgária és Finnország katonai és politikai ellenőrzését". Mindehhez képest a BBC jelenlegi értelmezése szerint Moszkvának tényleg nagy területi követelései voltak (főleg a Balkánon). Sztálin ezeket titkos záradékban akarta rögzíteni 1942-ben, de az USA ellenállása miatt ezt az angolszász hatalmakkal kötött, és a Hitlerrel szembeni közös fellépésről szóló megállapodásokból végül kihagyták.

A magyar katonát dicséri a német rádió

Július 2-án a német rádió a magyar katona hősi erényeiről harsog. Ebből az adásból a Pesti Hírlap hosszasan idéz, aztán lassan kibogozható belőle, hogy a Harkov környéki hadműveletben magyarok is részt vesznek: "1942 nyara megint ott találja a magyar katonát - nagyobb számmal és jól felfegyverkezve a bolsevikok elleni harcokban. Már a Charkov körüli hatalmas bevezető csatában fényesen kitüntették magukat a honvédek, mint azt a német véderőjelentés ki is emelte."

A Sztálingrádi csata borzalmait és a Don-kanyarnál oldalvédként szolgáló II. magyar hadsereg hamarosan bekövetkező tragédiáját nem is sejtve, a Pesti Hírlap a német rádióra hivatkozva megjegyzi: "Annyi bizonyos, hogy a honvédek az ezután következő harci cselekményekben újabb dicsőséget fognak aratni." Azóta tudjuk, hogy július első napjaiban érte el a 2. magyar hadsereg a Don folyót, ahol pár hónap múlva megpecsételődik a sorsa. Ugyanis a magyarok a Don "innenső" partján két szovjet hídfőállást hónapokig tartó csatározások ellenére sem tudtak felszámolni 1942 nyarán. Így az urivi és a scsucsjei kiszögellésen keresztül 1943 januárjában a szovjetek mindent elsöprő téli ellentámadást tudnak majd indítani a Don "innenső", magyarok által védett partszakaszán.

Ám 1942. július 4-én még diadalmas tudósítások olvashatók a Pesti Hírlapban: "A szövetségesek 300 kilométeres szélességben felszakították a szovjet arcvonalat". Ráadásul Rzsev térségében "a német csapatok, bár az ellenség elkeseredetten ellenállott, betörtek az ellenséges állásokba és elfoglaltak több helységet."

De nézzük, mit is lehet ma tudni a harcokról: 1942. június 28-án a német hadsereg. "döntő erői" mozgásba léptek, Harkov, térségéből kiindulva. Július 7-én a németek Voronyezstől keletre átkeltek a Donon, és július 17-én megkezdődött a volgai csata. Rosztovot július 24-én vették be a németek, Paulus német tábornok pedig elérte a Don folyót.

Ezután azonban hibát követtek el a németek: megosztották csapataikat. Augusztusra a Wehrmacht erőinek egyik fele elérte a Kaukázust, de onnan nem volt ereje már kiszorítani a szovjet csapatokat. A támadók másik fele pedig Sztálingrád ellen vonult fel. Itt kezdődött meg aztán a Norman Davies angol történész által a világtörténelem legnagyobb csatájának minősített, egymillió áldozatot követelő összecsapás, amely Paulus tábornok német egységeinek szovjet bekerítésével és megsemmisülésével végződött 1943 elején, a magyar 2. hadsereg pedig a Don-kanyarban omlott össze a szovjet átkaroló hadműveletekben, 1943 januárjában. A magyarok veszteségei sebesültekben, halottakban, eltűntekben és hadifoglyokban máig vitatottak, de a százezres nagyságrend aligha vonható kétségbe.

Mindeközben itthon Nyírő József szónokolt

A kenyér fejadagját 1942. június 28-án, a nagy német offenzíva főerőinek megindulásával egyidőben tizenöt dekára csökkentették Magyarországon. (A 15 deka naponta és személyenként értendő ekkoriban.) Előző napi tudósításában, június 27-én a Pesti Hírlap beszámolt ugyanakkor a hazai kormányzó párt, a Magyar Élet Pártja értekezletéről amelyen "elsőízben vettek részt hivatalosan az Erdélyi Párt törvényhozói". (Az Erdélyi Párt Észak-Erdély 1940-es visszacsatolása után a budapesti kormánypárthoz mindig lojálisan alkalmazkodva képviselte - elvben függetlenül - a terület érdekeit.) Az Erdélyi Párt nevében Nyírő József író beszélt 1942 júniusában. Róla most, 70 évvel később bontakozott ki nemzetközi és hazai vita. "Mi nem váltunk el soha egymástól, mi egy pillanatra sem hagytuk el egymást. Nem igaz, hogy van Erdély és anyaország - nincs, csak Magyarország van!" - mondta Nyírő, hozzátéve: "Ezen a földön minden magyar vérnek egymásra kell találnia." Majd a magyarság összefogásáról beszélt, "ami olyan erőt ad, amit a világon semmi sem ingathat meg - hiszen a magyarságnak a legerősebb történelmi alapja van."