A cápák nem szeretik az emberhúst

Csak egy csövet visz magával önvédelmi célokra Selmeczi Dániel, amikor cápák közé merül fotózni. A búvárfotós úszott már tigriscápákkal, ámbráscetekkel és dugongokkal, jövőre pedig a kék bálnák nyomába ered. A legnagyobb vágya egy kardszárnyú delfin lefényképezése.

"Mindenki azt hiszi, hogy ha bemegy egy olyan vízbe, amelyben cápák vannak, akkor a cápa rögtön ráveti magát, és megeszi" - mondta az [origo]-nak Selmeczi Dániel búvárfotós. Tapasztalatai alapján azonban ez nem igaz. "Nagyon nehéz cápával találkozni, és jobban félnek tőled, mint te tőlük. Nem akarnak minden szembe jövő dolgot megenni. Nem szeretik az emberhúst, és az embert általában csak tévedésből támadják meg, mert például teknősbékának nézik a víz felszínén, szörfdeszkán hasaló embert. Ha emberbe harapnak, akkor meglepődnek, hogy mit kaptak el, és el is engedik" - mondta a tapasztalt búvár. Ugyanakkor egy artériát érő combharapás könnyen halálos lehet.

Fotó: Selmeczi Dániel

Citromcápa, Bahamák. Kattintson a képre a galéria megtekintéséhez!

Selmeczi szerint a cápáknak rossz a marketingjük, és ezért Steven Spielberget teszi felelőssé, aki a Cápa-filmekkel azt sugározta az emberek számára, hogy a cápák minden embert meg akarnak ölni. Az ember pedig általában elpusztítja azt, amitől fél. Ennek és a cápauszonyleves népszerűségének köszönhető, hogy mára becslések szerint a cápafajok 90%-a kihalt. Az uszonyleves hatalmas üzlet Kínában, egy 3 kilogrammos uszonyból több tucat adag méregdrága leves kijön. A megcsonkított cápákat gyakran még élve visszaengedik a tengerbe, de uszonyuk nélkül nem tudnak megfelelően úszni, ezért előbb-utóbb elpusztulnak.

A búvárfotós elmondta, hogy csak nagyon ritkán használ ketrecet, amikor cápák közé merül. Önvédelemre csak egy csövet visz magával, hogy ezzel tartsa távol az esetleg nekiütköző cápákat. "Általában megvédem magam a fényképezőgépemmel. Jártam már úgy, hogy a cápa ráharapott a gépre, és ilyenkor inkább odaadom neki, nem kezdek el vele húzogatósat játszani. Ha megkóstolja a gépet, akkor elviszi, és öt méterrel arrébb kiköpi. A cső azért kell, hogy ha ilyenkor jön a barátja, akkor meg tudjam magam védeni." Selmeczi a képein keresztül próbálja megmutatni, hogy a cápák nem vérengző fenevadak, hanem ugyanolyan élőlények, mint az összes többi.

Fotó: Selmeczi Dániel

Selmeczi Dániel

Dániel Szolnokon született, és 1999-ben, 21 évesen látta először a tengert. A víz alatti élővilág olyan mély benyomást tett rá, hogy hazatérte után elvégzett egy búvártanfolyamot. A búvárkodás örök szerelem lett, és mára a munkájává is vált, ugyanis búvárturizmusból él. A búvárkodást egy víz alatti természetjáráshoz hasonlítja, csak sokkal változatosabb az élővilág, mint a szárazföldön.

Fotózással 2002-2003 környékén kezdett el foglalkozni, amikor már szerette volna másokkal is megosztani a látványt. Eleinte filmes gépet használt, de hamar váltott digitális fényképezőgépre. A búvárfotós szerint a víz alatt fontos a tükörreflexes gép, amin mindent manuálisan lehet állítani, mert a víz alatt teljesen más viszonyok uralkodnak, a fényképezőgépeket pedig alapból a felszínre tervezik. A gép víz- és nyomásálló tokban van, és bár a természetes fény lényeges, gyakran szükség van mesterséges megvilágításra, mert a mélyben hamar elnyelődnek a színek.

Saját elmondása szerint egy túráról általában egy nagyon jó képpel tér haza. A biológiai tudást elengedhetetlennek tartja, mert ahhoz, hogy az ember a tengerben megtalálja, amit fotózni szeretne, nagyon alaposan ismernie kell az alany életmódját. A rendelésre dolgozó külföldi búvárfotósokkal ellentétben ő nem engedheti meg magának, hogy egy helyen heteket eltöltsön, és egy témával huzamosabb ideig foglalkozzon. "Nagyon gondosan és megtervezetten kell merülni, a merülési idő körülbelül 60-90 perc körül van. A tenger 5 perc alatt képes megváltozni. Van olyan mélység, ahol 5 percet tölthetek, és ha akkor nem találkoztam a cápával, akkor ennyi volt." De a jó képhez szerinte nem csak szerencse kell, alapos tervezéssel a szerencsefaktort 10-20%-ra lehet csökkenteni.

Nézz a nagy cápa szemébe!

Baleset bármikor megtörténhet, de van néhány alapszabály, amelyek betartásával csökkenthető a kockázat.

- Fontos, hogy a teljes testet neoprén ruha borítsa, a kézfejek se látszódjanak ki. Azokat ugyanis a víz hamar kiszívja, és a fehér kezet könnyen döglött halnak nézheti a cápa.

- A búvár mindig függőlegesen áll a cápával szemben, hogy nagyobb testfelületet mutasson (és így nehezebben is tudja megharapni a cápa, mert oldalra kellene fordulnia).

- A nagy cápákkal fontos a szemkontaktus, figyelni kell, honnan jönnek. "Általában üt egyet, nekimegy az embernek. Ha a fényképezőgép tokjának ütközik, akkor kitér. Nem szabad azonban megvárni, hogy az ember hátát megüsse, nehogy felfedezze, hogy puha, mert akkor belekóstolhat" - tanácsolja Selmeczi.

- Nem szabad a víz tetején pancsolni és ugrálni. "Sokszor etetéssel csaljuk közelebb a cápákat. Ilyenkor az állatok fel vannak izgulva, és ha beleugrok a vízbe, akkor azt hiheti, hogy megjött a nagy falat. Ha megyek fel, akkor is rögtön kimegyek a hajóra, mert a felszínen könnyen támadás érheti az embert" - mondta a búvárfotós.

Selmeczi a legtöbb képét a Vörös-tengeren készítette, úgy véli, itt nagyon látványos a tengeri élet. Járt már Indonéziában, a Bahamákon, Mikronéziában, a Kókusz-szigeten, Francia Polinéziában és Dél-Afrikában is. "Minden egyes tengernek megvan a maga specialitása, cápafotózáshoz például a Bahamák nagyon jó hely. Dél-Afrikában a szardíniák vándorlása nagyon látványos, ilyenkor rengeteg ragadozó, delfinek, cápák és madarak is követik a halakat."

2013-ra nagyratörő tervei vannak a természetfotósnak, szeretne lefényképezni egy kék bálnát. "Ma már rettentően kevés van belőlük, mert az ember rengeteget levadászott. Félnek az embertől, és nehéz őket megközelíteni. Ráadásul egy kifejlett példány 20-30 méter, és körülbelül ugyanekkora a látótávolság is a víz alatt, ezért könnyen lehet, hogy csak a bálna fele látszik a képen." A fotós áprilisban utazik majd az Azori-szigetekre, ahol abban az időszakban viszonylag sok kék bálna fordul elő.

Az Azori-szigetek ámbráscetjeit bemutató magyar természetfilm előzetese. A filmben Selmeczi közreműködött operatőrként

Dánielnek nagy álma, hogy egyszer egy orkát vagy kardszárnyú delfint is fotózhasson. "Ehhez tényleg szerencse kell. Nem egyszerű Norvégiában a 3 fokos vízben úszkálni, és keresni az orkákat. Állandóan mozognak, ezért nagyon nehéz őket megtalálni."

"Sosem éreztem agresszivitást se a cápák, se a bálnák részéről. Pedig elég, ha a tizenöt méteres bálna egyet csap a farkával, és én a Holdra repülök" - mondta Selmeczi. "Ő is figyel téged. Jártam úgy, hogy a bálna visszaúszott, hogy jobban lássa, mit csinálok. Ha megállsz, akkor ő is megállhat egy pillanatra, megnéz, és kialakulhat egy pillanatnyi kommunikáció. Olyan is volt, hogy egy nőstény ámbráscet megmutatta a borját, amint épp szopik. Megálltak, hogy léteznek, és itt vannak."

Selmeczi Dániel munkáját az elmúlt években számos díjjal jutalmazták. Csak néhány a sok közül:

2008 Az Év Természetfotósa pályázat: az "Év természetfotója"

2009 Veolia Wild Life Photographer of the Year: "magasra értékelt" minősítés

2012 BENETH THE SEA Best-In-Show Prize (Photo): The David Doubilet Award for Excellence in Underwater Photography