Sokáig volt emberevés Európában is

A kannibalizmust általában valamilyen távoli, eldugott helyen élő törzs primitív szokásának tartják az emberek. Az antropológusok és a történészek azonban tanúsíthatják, hogy nem idegen az európai kultúráktól sem. Ez volt az egyik fő témája az emberevésről tartott első konferenciának.

"Napjaink horrorfilmjeitől kezdve a középkori eukarisztikus áldozásokig, Freud elméletétől a tudományos-fantasztikus művekig a kannibálok és a kannibalizmus egyenlő mértékben taszít és izgat bennünket" - hirdeti a múlt hétvégén tartott manchesteri konferencia honlapja. Az első pillantásra morbid ötletnek tűnő találkozó rengeteg szakembert vonzott antropológusoktól a heavy metal zene kutatóiig - írja a Smithsonian Intézet híroldala.

Az sem teljesen véletlen, hogy a konferenciát Európában tartották, hiszen a kontinensen hosszú története van a kannibalizmusnak, a történelem előtti időktől kezdve a reneszánszon át egészen napjainkig. Európa "büszkélkedhet" az emberevést bizonyító legősibb fosszilis maradvánnyal.

1999-ben a Science folyóiratban francia paleontológusok számoltak be arról, hogy hat olyan Neander-völgyi maradványaira bukkantak egy francia barlangban (Moula-Guercy), akiknek csontjait más Neander-völgyiek úgy törték össze, hogy elfogyaszthassák a csontvelőt és az agyat. Az állkapcsokon és a combcsontokon talált eszköznyomok pedig arra utaltak, hogy a nyelvet és a combhúst is kivágták és feltehetőleg megették. Azóta sok bizonyíték gyűlt össze arról, hogy ez nem számított elszigetelt esetnek a korai emberek között.

Azt nem tudjuk, hogy az európai Homo sapiens is fogyasztott-e emberhúst a történelem előtti korban, a modernebb időkben viszont egyáltalán nem idegenkedett tőle. Dokumentumok bizonyítják, hogy a 11. századi angol piacokon például főtt emberhúst árultak az ínséges időkben.

Középkori spanyol katonák felakasztott tolvajok húsát eszik (Theodor de Bry metszete)

A keresztes hadjáratok idején az európai katonák Ma'arra szír város 1098-as bevétele után fogyasztottak a helyi muszlimok húsából. A történet részletei azonban homályosak - mondta Jay Rubenstein, a Tennessee-i Egyetem történésze. Egyes írások szerint a katonák a katonai vezetők tiltása ellenére, "bűnös lakomákon", titokban ettek emberhúst éhségükben, mások viszont azt állítják, hogy a kannibalizmus a katonai felettesek hallgatólagos jóváhagyásával történt, akik az emberevés barbár aktusát pszichológiai megfélemlítésre akarták használni a további harcokban.

A 16. századra az emberevés nem csupán elhanyagolható része volt az európai kultúrának, hanem megszokott alkotóeleme volt a mindennapi orvoslásnak Spanyolországtól Angliáig. Eleinte kis mennyiségű múmiaport importáltak Egyiptomból, és ennek fogyasztását írták fel bizonyos betegségek gyógyítására. A gyakorlat azonban hamarosan kiterjedt a helyi holttestek - például frissen kivégzett bűnözők - húsának, bőrének, csontjának, zsírjának és vizeletének használatára, sőt a hullarablás sem volt ritkaság.

Az orvosi kannibalizmus 1680 körül érte el csúcspontját, de a gyakorlat egészen a görög orvosig, Galénoszig vezethető vissza, aki emberi vért javasolt bizonyos orvosságok alkotórészeként a Kr.u. 2. században. Ami még döbbenetesebb: egy 1910-es német gyógyszerkatalógusból még mindig lehetett múmiát rendelni.

A dolog iróniája, hogy míg Európában "múmiát" ettek a betegségek gyógyítására, addig misszionáriusokat küldtek az Újvilágba, hogy kigyógyítsák a bennszülötteket állítólagos barbár kannibalizmusukból, amelynek egy része nem is volt igaz, csak ürügyet szolgáltatott a hódításra. Magát a kannibalizmust és a kannibál szót is az Újvilág emberevőinek tartották fenn, Európában a kifinomultabb görög-latin szót, az antropofágiát használták a cselekedet megjelölésére.

A 20-21. századra azonban már tényleg ritkasággá vált az emberevés. Elszigetelt esetek - különösen katasztrófák idején - előfordulnak, de elsősorban bűnügyi krónikákban találkozunk európai kannibálokkal. Az emberevés átkerült a könyvek, a filmek és a számítógépes játékok birodalmába, ott azonban tömegesen fordulnak elő az ilyen történetek, ami jelzi, hogy mennyire izgatja a téma még ma is a nagyközönséget.