Lefilmezték a vitorlázó kövek rejtélyes vándorlását

Most először látta ember a kaliforniai vitorlázó kövek vándorlását. A videóra vett kőmozgás bizonyítja a pár éve felvetett elméletet, hogy a köveket az olvadó jég és a szél együttes hatása mozdítja arrébb.

A kaliforniai Halál-völgyi Nemzeti Park (Death Valley National Park) Amerika legszárazabb és legperzselőbb sivataga. Sok különleges látnivalója közül kiemelkednek az úgynevezett vándorló vagy vitorlázó kövek, amelyek tömege akár a több száz kilogrammot is elérheti, és némelyik sok száz méteres csíkot húzva maga után vándorol a sivatagban.

A legtöbb ilyen követ a Versenypálya-síkságon (Racetrack Playa) lehet látni. Ez a hegységekkel körülvett, nagyjából 5 kilométer hosszú síkság olyan lapos és vízszintes, mint az asztal. Nyáron a repedezett talaj marsbéli tájnak tűnik, télen időnként jégtakaró, illetve porhó borítja. A látkép legrejtélyesebb részét azonban a síkságon szétszóródó dolomitkövek képezik.

Vitorlázó kövek a Halál Völgyében Forrás: Flickr/Ed Hunsinger

A sziklák mérete a számítógép egerétől a mikrohullámú sütőig terjed. A kövek elszórtan hevernek a síkságon, és nagyon sok mögött a talajba bemélyedő, a csigák nyomvonalára emlékeztető sáv látható. Egyes nyomvonalak egyenesek, és csak pár méter hosszúak, mások akár futballpálya hosszúságúak, és kecsesen elhajlanak, vagy akár éles szögben megtörnek.

Évtizedekig nem mozdulnak

A csíkokat húzó kövek rejtélye az 1940-es évek óta foglalkoztatja a geológus kutatókat és a laikusokat egyaránt. Elméletekből nem volt hiány, hogy mi mozdítja arrébb a köveket. A hurrikán erejű széltől a mágneses erőkig és a földönkívüliek beavatkozásáig számos bizarrabbnál bizarrabb magyarázat született.

A jég és a szél mozgató ereje is fel-felbukkant az elképzelések között, de erre utaló bizonyítékot csak 2013-ban talált Ralph Lorenz, a Johns Hopkins Egyetem bolygókutatója. A kövek tényleges mozgását viszont csak most sikerült először megfigyelnie és lefilmeznie Richard Norris paleobiológusnak (Scripps Oceanográfiai Intézet) és munkatársainak. Az erről szóló beszámoló a PLOS ONE szabad hozzáférésű online folyóiratban jelent meg.

Vendégkövek

Mivel a sziklák egy évtizedig vagy akár tovább is mozdulatlanok maradhatnak, a kutatók eredetileg nem is reménykedtek abban, hogy személyesen is látják a mozgást. Ehelyett távolsági megfigyelés mellett döntöttek. Felállítottak egy nagy pontosságú időjárási állomást, amely másodperces intervallumokban képes mérni a széllökéseket, és tizenöt követ felszereltek egyedi építésű, mozgásra aktiválódó GPS egységekkel. (A nemzeti park felügyelősége nem engedte, hogy a helyszínen található sziklákat használják, ezért a kutatók kívülről hoztak hasonló köveket.)

A kísérletet 2011 telén állították be a parkfelügyelet engedélyével. Ezután következett a „valaha volt legunalmasabb” kísérlet, mondta a cikk társszerzője, Ralph Lorenz. Csak várták, csak várták, hogy valami történjen.

Az események ritka kombinációja kell a vitorlázáshoz

2013 decemberében azonban Norris és unokatestvére, Jim Norris arra érkeztek a Death Valleybe, hogy a síkságot hét centiméteres víz borítja. Nem sokkal ez után a sziklák elkezdtek mozogni.

„A tudományban időnként megjelenik a szerencsefaktor” – mondta Richard Norris. „Felkészültünk arra, hogy öt vagy tíz évet is várnunk kell anélkül, hogy bármi mozdulna. De csupán két év kellett, és történetesen a megfelelő időben voltunk ott, hogy személyesen lássuk, mi történik.”

A kutatók megfigyelései alapján kiderült, hogy az események ritka kombinációja kell ahhoz, hogy a kövek elmozduljanak. Először is a síkság megtelik vízzel, amelynek elég mélynek kell lennie ahhoz, hogy úszó jég alakulhasson ki a hideg téli éjszakákon, de nem túl mélynek, nehogy ellepje a sziklákat. Ahogy estefelé lehűl az idő, a tavacska befagy, és vékony, ablaküvegszerű jégtáblák alakulnak ki rajta. Ezeknek elég vékonyaknak kell lenniük ahhoz, hogy szabadon mozoghassanak, de elég vastagoknak ahhoz, hogy kellő erőt tudjanak kifejteni.

Csigalassúságú mozgás

Napsütéses napokon a jég elkezd olvadni, és nagy, úszó táblákká töredezik fel, amelyeket az enyhe szelek hajtanak a síkságon. A táblák maguk előtt tolják a köveket, amelyek nyomokat hagynak az alattuk lévő puha iszapban. A sziklák már gyenge, óránként 12-18 km/h sebességű szél hatására elindulnak, és 3-5 milliméter vékony jég eltolja őket. A kövek percenként 2-6 méteres sebességgel haladhatnak, ami távolról és fix referenciapont nélkül szinte észrevehetetlen.

Az egyes kövek néhány másodperctől akár 16 percig is mozgásban maradhatnak. A kutatók egy alkalommal megfigyelték, hogy egymástól három futballpályányi távolságra lévő sziklák egyszerre kezdtek mozogni, és több mint 60 méter megtétele után álltak meg. A kövek gyakran többször is elmozdulnak, mielőtt elérnék a végső nyugvóhelyüket. A kutatók a jég által vájt, kő nélküli nyomokat is megfigyeltek, amelyekről a parkőrök korábban azt hitték, hogy a hozzájuk tartozó köveket ellopták a szuvenírgyűjtő turisták.

A vitorlázó kövek mozgása a Ractrack Playán Forrás: Norris et al.

„A legutóbbi feltételezett mozgás 2006-ban volt, így a sziklák csupán az idő egymilliomod részében mozognak – mondta Lorenz. – Arra is van bizonyíték, hogy a sziklamozgás gyakorisága – amelyhez a jégképződéshez elég hideg éjszakák szükségesek – csökkent az 1970-es évek óta, feltehetőleg az éghajlatváltozás miatt.”

http://www.origo.hu/tudomany/20130612-megfejtettek-a-death-valleyben-vandorlo-kovek-titkat.html#comments