Egyre többen vélik látni a 80 éve kihalt csúcsragadozót

Egy kitömött példány Madridban

Egyre több szemtanú állítja azt, hogy erszényes farkast látott az ausztrál Queensland állam északi részén. Ha sikerül hitelt érdemlően alátámasztani ezeket a beszámolókat, az azt jelentené, hogy a 80 éve kihaltnak hitt állatfaj mégsem tűnt el az élet színpadáról, és a mai napig rejtőzködve éli életét.

Nagy, kutyaszerű állatok, amik nem hasonlítanak sem a dingókra sem a rókákra - ezek a leírások nem számítanak újdonságnak, már évtizedek óta keringenek az ausztrál köztudatban hasonló sztorik. Mivel e történeteket hiteles bizonyítékokkal még senki sem támasztotta alá, a szakértők nem foglalkoztak komolyabban velük.

Most azonban könnyen változhat a helyzet. A James Cook Egyetem kutatója, Bill Laurance két emberrel is beszélt, akik azt állítják: olyan állatokat láttak, amelyek kísértetiesen emlékeztetnek az erszényes farkasokra vagy másik nevükön tasman tigrisekre (Thylacinus cynocephalus).

Erszényes farkasok Forrás: Wikimedia Commons

A beszámolók a kutató szerint nagyon részletesek és hihetőek voltak, ráadásul maguk a szemtanúk sem tekinthetők kóklereknek: egyikük a Queensland területén fekvő nemzeti parkok védelméért felelős tapasztalt szakember (tehát van némi fogalma Ausztrália állatvilágáról), másikuk rutinos kempingező, aki számtalan alkalommal megfordult már a szövetségi állam északi részén.

A hallottak hatására Laurance és néhány munkatársa most úgy döntött, ha csakugyan élnek, mindenáron felkutatják a kihaltnak vélt állatokat.

Akkor nyilvánították védetté, amikor már kihalt

Az erszényes farkas Ausztrália legnagyobb termetű őshonos ragadozója volt. Az ausztrál kontinensről való eltűnésüket az ember által behurcolt elvadult kutyák, a dingók okozták. Mivel azonos erőforrásokért küzdöttek, a két faj versenytársa volt egymásnak, a vetélkedésből pedig végül a dingók kerültek ki győztesen.

Az erszényes farkas testfelépítése nagyon hasonló a kutyáéhoz, de a lába rövidebb. A hossza 123 és 195 centiméter közötti (ebből 38-65 centimétert tett ki a farok). Marmagassága 35 és 60 centiméter körül volt, a tömege 15-30 kilogramm lehetett. Bundájának színe világos szürkétől sárgásbarnáig terjedt, és a vállától a farka felé haladva 13-20, a tigriséhez hasonló függőleges csík húzódott rajta.

Utolsó menedékük Tasmania szigete lett (itt nem éltek dingók), az ember viszont ide is betette a lábát. A gazdálkodók birkákat kezdtek el tenyészteni, amik könnyű prédát jelentettek az erszényes farkasoknak. Ez érthető módon nem tetszett az állattenyésztőknek, akik véres revansot vettek minden egyes leölt jószágért. Az általuk felbérelt vadászok szinte teljesen kiirtották az erszényes ragadozót a szigetről. Az életben maradt példányokat befogták és állatkertekbe hurcolták.

Egy kitömött példány Madridban Forrás: Wikimedia Commons

Sajnos időközben kiderült, hogy az erszényes farkasok fogságban nem szaporodnak. Az utolsó ismert vadon élő példányt 1930-ban lőtték ki, az utolsó fogságban tartott egyed, Benjamin pedig 1936. szeptember 7-én múlt ki a hobarti állatkertben. A sors keserű fintora, hogy pont ebben az évben nyilvánították védetté a fajt.

Sokan nem hittek abban, hogy örökre odaveszett

Benjamin elpusztulása után többekben élt a remény, hogy talán a faj mégsem halt ki teljesen, és lehetnek rejtőzködő példányok Ausztráliában vagy valamely környező szigetén. Az erszényes farkasok felkutatását célzó első expedíció még 1937-ben indult, az eredmények alapján a résztvevők azt állapították meg, hogy Tasmania nyugati partvidékén még élhet néhány egyed.

A rá következő évtizedekben aztán egyre több olyan történet látott napvilágot, amelyek az állat továbbélését hivatottak alátámasztani. Dr. Eric Guiler 1966-ban például olyan szőrszálakat talált a Whyte-folyónál, amelyek állítása alapján erszényes farkastól származtak. A térséget később több biológus is átfésülte, a ragadozót azonban nem találták meg.

Benjamin, az utolsó ismert erszényes farkas Forrás: Wikimedia Commons

Amatőr próbálkozások is akadtak, egy magát Tigermannek nevező kutató 1998 és 2004 között 6 évig folyamatosan kereste az erszényes farkast Tasmánia eldugott részein. Ugyan számos közvetett jelét tapasztalta az állat jelenlétének (lábnyomok, jellegzetes módon elejtett zsákmányállatok, ürülék), meggyőző bizonyítékokat nem tudott felmutatni.

A most megszólalt szemtanúk beszámolói hitelesnek tűnnek

Ami az új megfigyeléseket illeti, Laurance szerint azok mind éjszaka születtek. „Egy alkalommal az egyik szemtanú négy állatot is látott, amikor alig hat méterről megvilágította őket" – nyilatkozta Laurance a Guardian magazinnak. Hozzátette:

a leírások szerint az állatok szeme, mérete, alakja és viselkedése arra utalt, hogy az emberek nem dingókkal, kutyákkal vagy vaddisznókkal futottak össze.

A tudós szerint a tanúk csak félve osztották meg beszámolóikat a szakemberekkel, tartottak ugyanis a megbélyegzéstől, hogy egyszerűen bolondnak nézik őket. A találkozások konkrét helyszíneit a kutatók nem árulták el a nagyközönségnek, csupán annyit tudni, a York-félsziget két pontján látták a gyanús állatokat.

A James Cook Egyetem kutatási terve egyébként lázba hozta a tudományos élet képviselőit is, Richard Dawkins például a Twitteren osztotta meg lelkesedését a nem mindennapi projekttel kapcsolatban.

2017. március 25.

„Ez lehetséges? Az erszényes farkas mégis életben van? Ráadásul az ausztrál kontinensen, nem is Tasmaniában? Annyira szeretném, hogy ez igaz legyen!

– írta Dawkins.

Végződjön akárhogy, a kutatás mindenképpen hasznos lesz

Az erszényes farkasok keresésében az egyetem egy másik kutatója, Sandra Abell is részt vesz. A terepi kutatómunkát vezeti, elmondása szerint amióta a szándékukat publikussá tették, egyre több és több bejelentés érkezik be hozzájuk.

Ezek alapján a kutatók most több mint 50 kameracsapdát helyeznek a York-félsziget több pontjára, a megfigyelések a száraz időszak beköszöntével, áprilisban vagy májusban kezdődnek.

Abell úgy gondolja, a program akkor sem tekinthető kudarcnak, ha esetleg egyetlen erszényes farkast sem sikerül találni (erre egyébként nagy esély van szerinte is), a félszigeten ugyanis számos ritka és veszélyeztetett emlősfaj él, amiknek a státuszáról jó lenne bővebb információkat szerezni. Kérdéses továbbá az is, hogy milyen ragadozók aktívak a vizsgált régióban, mivel sok behurcolt húsevő állat veszélyezteti a vizsgált régió őshonos élővilágát.

Persze az is lehetséges, hogy megtörténik a csoda, és sikerül valódi hús-vér tasman tigriseket találni, ami hatalmas szenzáció lenne. A reményeket az éjjeli papagáj 2013-as „újrafelfedezése" táplálja, amelyet egészen addig az évig – eredménytelen keresőexpedíciók alapján - hivatalosan is kihaltnak nyilvánítottak. Az örömteli hír ellenére a súlyosan veszélyeztetett madár helyzete nem mondható rózsásnak: becslések szerint a faj egyedszáma nagyon alacsony, feltehetően nagyjából 50 egyed körüli lehet, így menthetetlennek tűnik.

Ennek fényében az egyik legnagyobb kérdés az, hogy ha rá is akadunk az erszényes farkasra, vajon rendelkezik-e hosszú távon is életképes populációval, vagy csak az elkerülhetetlen véget sikerült elodáznia a legendás ragadozónak.