Az idén júliusban elindított program egyik legfontosabb célját egyrészt az európai vizekben élő ritka és veszélyeztetett tengeri fajok egyedszámának feltérképezése, másrészt pedig a kereskedelmi halászat káros hatásainak kiküszöbölését célzó új módszerek kidolgozása alkotja.
Egyes védett tengeri állatfajok, így például a kisebb cetfélék, a tengeri teknősök és cápák számára
súlyos veszélyt jelentenek a mélybe eresztett halászhálók.
Az úgynevezett szándékolatlan fogások miatt minden évben jelentős mennyiségben pusztulnak el a halászhálókba akadt védett tengeri állatok.
A portugáliai Algarve partjainak közelében végzett monitoring közben a projekt tengerbiológusai egy, az európai vizekben különösen ritka, rendkívül bizarr kinézetű galléros cápára akadtak.
Ami különösen szokatlan, hogy a mélytengeri életmódot folytató fajt a partközeli sekély vizekben sikerült megfigyelni.
A galléros cápa (Chlamydoselachus anguineus) a rendkívül ősi vonásokat mutató szürkecápa-alakúak (Hexanchiformes) rendjén belül önálló családot, illetve nemzetséget alkot. A fosszilis bizonyítékok tanúsága szerint a galléros cápák még a dinoszauruszok korában, a földtörténeti középkorban (mezozoikum, 206 millió évtől 65 millió évig) alakultak ki, és a krétakortól kezdve szinte semmit sem változtak.
Első ránézésre azt gondolnánk, hogy nem is cápával, hanem valami egyéb, a horrorfilmek világát idéző tengeri élőlénnyel van dolgunk.
Külső jegyeiben ugyanis a galléros cápa nem nagyon emlékeztet a „klasszikus” cápákra, a középső állású szájával, hosszú angolnaszerű törzsével és az aszimmetrikus farok előtti egyetlen, alacsony hátúszóvjával.
Ami talán a legszokatlanabb, a gallérszerű képletekkel fedett hat kopoltyúrés, amiről a faj a nevét is kapta.
Egészen a 19. század végéig úgy vélték, hogy a galléros cápák a dinoszauruszokkal együtt haltak ki a krétakor végén,
ám az 1880-as években Japán vizein kifogtak egy eleven példányt, amelyet Garman írt le a tudomány számára, 1884-ben.
A galléros cápákat csak rendkívül ritkán lehet megfigyelni,
a mostani portugáliai észlelés előtt utoljára 2007-ben a Tokiói-öbölben láttak egyet,
szintén a felszínhez közeli vizekben.
Az Algarve közelében felfedezett példány teljes hossza másfél méter volt, az ILF Science tudományos szaklap beszámolója szerint. A galléros cápák kifejlett példányainak átlagos testhosszúsága 1,3 -1,6 méter, maximum kétméteresre nőnek meg. A középállású (pleziomorph) száj mellet ugyancsak a rendkívül ősi cápák korát idézi a szem előtt, oldalra néző orrnyílás. (A modern cápák alsóállású szájjal és orrnyílással rendelkeznek.)
A felfedezése óta eltelt közel másfél évszázad alatt alig néhány példányát sikerült csak megfigyelni ennek a mélytengeri életmódot folytató és jellemzően az óceán szürkületi (bathyális) zónájában, 200 méter alatti vízmélységben élő cápafajnak.
A galléros cápa állkapcsaiban 300, három csúccsal rendelkező nagyon hegyes és éles fog ül.
Az elpusztult, illetve kifogott példányok gyomortartalom vizsgálata azt mutatja, hogy a galléros cápák étrendjének kétharmadát lábasfejűek alkotják.
A megfigyelések szerint csak az Atlanti -, illetve a Csendes-óceán vizeiben honos, az Indiai-óceánból nem ismert.
Egészen 2009-ig úgy vélték, hogy a család (Chlamydoselachidae) csupán egyetlen fajból áll, ám 2009-ben bebizonyosodott, hogy a Dél-afrikai Köztársaság atlanti vizeiben megfigyelt galléros cápák önálló fajt alkotnak, amely a Chlamydoselachus africanus tudományos elnevezést kapta.