A 27 éves férfi egy hete látogatott el családjával a bandungi állatkertbe. Az orangutánok kifutójánál rágyújtott egy cigarettára.
Ekkor az egyik orángután odament hozzá, és felemelte a kezét, mintha a cigarettát kérte volna. A férfi pedig odadobta azt az állatnak.
Az egyik látogató videóra vette az egészet, majd feltöltötte az internetre:
A felvétel nagy felháborodást keltett, az állatkert pedig feljelentette a 27 éves férfit, aki végül tegnap feladta magát.
Sajnálom a történteket, és bocsánatot kérek az állatkert vezetésétől, az indonéziai emberektől, főleg a bandungiaktól és minden állatszerető embertől. Szívből bánom a tettemet"
- mondta a férfi, akit csak DJ monogrammal azonosított a rendőrség.
A férfi tettével megsértette az állatkínzást tiltó jogszabályokat, amiért akár három hónap börtönbüntetést is kaphat.
Le ugyan még nem tartóztatták, de a rendőrfőnök elmondta, hogy nagyon komolyan veszik az ügyet, és felemlegetett egy hasonló esetet, amely tavaly történt.
2017 novemberében az ugyancsak Nyugat-Jáván fekvő Bogor város szafariparkjában egy férfi alkoholt itatott egy szarvassal és egy vízilóval.
Philips Bondi nyilvánosan bocsánatot kért viselkedéséért, és bejelentette, hogy a vezeklés részeként a jövőben rászoruló állatokat fog gondozni.