A pünkösd történetileg eredendően aratási hálaadó ünnep, vagyis az első zsenge hajtás ünnepe volt az ószövetségi zsidóknál, majd a mózesi törvény emléknapja, arra emlékezve, hogy Isten szövetségre lépett a zsidó néppel, és Mózesnek törvényt hirdetett a Sínai-hegyen, hogy a pészah utáni 7. vasárnapon meg kell ülni a sávuót, vagyis a hetek ünnepét.
Az Ószövetség idején többször is változott az elnevezése.
Volt zarándokünnep, mert Izrael fiainak meg kellett jelenniük Jahve előtt, majd később aratási ünnep, vagy az első búzatermés ünnepe lett az elnevezése, végül pedig a hetek ünnepeként említették, mivel 7 héttel a peszah után tartják.
Az ókori zsidóságnál ez egyfajta örömünnepnek számított, amikor hálát adtak Jahvénak a búzatermésért.
Mózes törvénye előírta, hogy ilyenkor önkéntes adományokat kell adni, amelyeket a szentélyben kellett elfogyasztani és megosztani a szegényekkel.
Jézus a feltámadása után és még a mennybemenetele előtt megígérte tanítványainak a Szentlélek eljövetelét, aki a feltámadás utáni 50. napon fog leszállni az apostolokra, kiárad rájuk, és betölti őket a megvilágosító, lelkesítő, szeretetet sugárzó kegyelmével azért, hogy az apostolok képesek legyenek tovább folytatni Jézus küldetését.
Az újszövetségi szentírás szerint amikor az apostolokra kiáradt a Szentlélek, különböző nyelveken kezdek el beszélni, így megértették őket a különböző helyekről ideérkező zarándokok.
Péter prédikációjának hatására - aki bűnbánatot ajánlott, valamint a Jézus nevében való megkeresztelkedést, csatlakozást a Messiáshoz -, sokan megtértek,
és belőlük jött létre az első keresztény gyülekezet,
a Jeruzsálemi Ősegyház.
Amikor Jézus keresztre feszítését követő vasárnap (a hét első napján) hajnalban édesanyja Mária és követője, Mária Magdolna elmentek a sírjához, azt tapasztalták, hogy a sír üres. A római legionáriusok, akik a sírt őrizték - nehogy a tanítványok ellopják a holttestet -, a sírból kiáradó fény és hang hatására félelmükben elmenekültek.
Jézus rövidesen megjelent Máriának és Mária Magdolnának.
Ők vitték meg a hírt a többieknek, hogy Krisztus feltámadt, de ekkor még senki sem hitt nekik.
Vasárnap este Jézus azonban a tizenegy apostol előtt is megjelent (már csak azért voltak tizenegyen, mert a Mestert eláruló iskarióti Júdás öngyilkos lett), amikor ők Galileában a Genezáreti-tónál a szokásos helyükön,
ahol korábban Jézussal is gyakran együtt voltak,
éppen az asztalnál ülnek. Az apostolok ekkor kapták meg Krisztustól a küldetésüket: hirdessék az evangéliumot és Jézus feltámadását.
A feladathoz hatalmat is kaptak Jézustól, hogy az embereket tanítványaivá tegyék, valamint, hogy a Szentháromság nevében kereszteljék meg az embereket. Bűnbocsátó hatalmat is kaptak Krisztustól, hogy nevében bárkinek megtérést és bűnbocsánatot adhassanak.
Fontos volt, hogy az első tanúk olyanok legyenek, akik saját szemükkel látták Jézust a feltámadás után, akik ott voltak a közelében. Ezen a tanúságon alapszik a keresztény hit.
Krisztus feltámadása és mennybemenetele a keresztény egyház úgynevezett alaphitigazsága,
amelynek az lényege, hogy Jézus a testével és lelkével együtt ment fel a mennyekbe.
Az apostoloknak azt kellett folytatniuk, amit Jézus megkezdett. Jézus Simonnak (Péternek) adta át a hatalmat az egyház felett, „kéfának”, azaz kősziklának nevezve őt tette meg az egyház fejének. (Péter később, amikor Rómába érkezett, az ősegyház, illetve Róma első püspöke lett, akinek a katolikus egyházban a pápák az utódai.)
Jézus háromszor is megkérdezte Pétertől, hogy szereti-e őt,
ami Péternek igen rosszul esett, de ezt azért tette meg vele szeretett mestere, mert Péter háromszor tagadta meg őt fogságba vetésének napján, és ezt háromszoros szeretetvallomással tettette vele jóvá.
Jézus Krisztus azt is megjövendölte Péternek, hogy őrá is kereszthalál vár. Jézus ez alkalommal azt mondta az apostoloknak, hogy maradjanak együtt, mivel majd elküldi tanítványainak a vigasztalót, az Atya ígéretét: a Szentlelket, aki a Húsvét utáni 50-ik napon el is érkezett.
A pünkösdöt ezért tekintik szerte a keresztény világban az egyház születésnapjának.
Jézus feltámadása után 40 napig még itt volt a Földön, és hogy meggyőzze a tanítványokat a feltámadás valóságáról, együtt evett és ivott velük.
A feltámadása utáni 40. napon Jézus kivezette tanítványait Betánia közelébe, megáldotta őket, majd a mennybe emelkedett.
Jézus anyja, Mária, az apostolok és az asszonyok, valamint Jézus rokonai a mennybemenetel és pünkösd közti időszakot Jeruzsálemben visszavonulva töltötték el, ahol böjttel és intenzív imádsággal várták a Szentlélek Jézus által ígért eljövetelét.
A szokottnál is sokkal gyakoribb imádsággal telt a várakozás időszaka,
ennek emléke a katolikus liturgiában az úgynevezett kilenced,
egy kilenc napig tartó jámborsági gyakorlat, amikor a hívek várakoznak valamire. Ekkor választották meg tizenkettedik apostolnak Júdás utódjaként Mátyást is.
Amikor eljött a Szentlélek, az újszövetségi írás szerint az egész városban zúgott a szél, és tüzes nyelvek jelentek meg az apostolok feje felett az isteni hatalom és jelenlét jelképeként.
„Amikor pedig eljött a pünkösd napja, és mindnyájan együtt voltak ugyanazon a helyen hirtelen hatalmas szélrohamhoz hasonló zúgás támadt az égből, amely betöltötte az egész házat, ahol ültek” (Apostolok cselekedetei, ApCsel 2,3).
Az első pünkösd óta minden évben megünnepli az egyház a Szentlélek eljövetelét.